Így teljesít az M2 Pro és az M2 Max

Megérkeztek az első tesztek az M2 Pro és M2 Max rendszerchipekről, amelyek a várakozásoknak megfelelő eredményeket hozták.

A Macworld összehasonlította a legújabb MacBook Pro gépekben dolgozó Apple rendszerhipeket, az M2 Prót és az M2 Maxot a korábbi megoldásokkal, illetve az iPhone-okban dolgozó SoC-kkel. Az adatokat akár hosszasan is lehetne elemezni, de ez most nem célunk: az tisztán látszik, hogy az M2 Pro kisebb, 10 magos változata a Geekbench sebességtesztben megközelíti az M1 Max megoldásokat, a 12 magos pedig konkrétan meg is előzi azokat. A termékbemutatókon elhangzottak abszolút helytállóak: az M2 esetében az Apple 18 százalékos CPU-teljesítmény növekedésről beszélt, ezt a tesztek megerősítik. A magonkénti teljesítmény esetében nagyjából 13 százalékos gyorsulást lehet látni a szintetikus tesztekben, ebben a sima M2 és az M1 viszonyát ismerve szintén nincs meglepetés. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az előző generációs megoldások is egészen elképesztő teljesítményt nyújtanak, tehát az itt leírt százalékok ugyan nem jelentenek akkora különbséget, mint amiről mondjuk az Intelről váltásnál szó volt, de nézni kell azt is, hogy mihez képest röpködnek itt a 20 százalékok. A sebességkirály egyébként továbbra is a Mac Studióban dolgozó M1 Ultra, nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy az esetleg később érkező M2 Ultra mit fog tudni nyújtani ehhez képest. 

M2 Pro és M2 Max GeekBench tesztek

Az új MacBook Pro modellek már készletről elérhetők a kínálatunkban, a korábbi, M1 Pro és M1 Max változatok pedig kedvezményes áron vásárolhatók meg.