Minden, amit a következő generációs Apple CarPlay-ről jelenleg tudunk

Idén érkezik a friss Apple CarPlay. Összegyűjtöttük, hogy mit tudunk eddig róla.

Az elmúlt években az Apple CarPlay nevű megoldása gyakorlatilag megkerülhetetlenné vált az autóiparban, a felmérések többsége szerint az ügyfelek számára ez az egyik legfontosabb szempont egy új autó vásárlásakor. A tavaly júniusi WWDC-n az Apple be is harangozta a CarPlay következő generációját, amely még az idei évben elérhető lesz és rengeteget újdonságot hoz. Ebben az írásban összegyűjtöttük, hogy a jelenlegi információk alapján mire lehet számítani.

Megújult dizájn

A CarPlay ugye az iOS 7-tel érkezett, igaz, a nevét csak később kapta meg, akkoriban úgy hivatkoztak rá, mint "iOS in the Car". A felhasználói felület nem sokat változott a megjelenés óta, holott az iOS megjelenése jelentősen átalakult. A legnagyobb változást talán az iOS 13-mal érkező kártyák okozták: ezek a változások a következő generációs CarPlayben is elérhetők lesznek, ráadásul a WWDC-n erről képeket is láthattunk.

Következő generációs Apple CarPlay

A felépítés alapját továbbra is a rácsosan elrendezett alkalmazásikonok jelentik majd, de ezen túlmenően rengeteg újdonságra lehet számítani. Lesz például osztott nézet, amelynek segítségével több alkalmazást is az előtérben lehet tartani, plusz az alkalmazásváltás is könnyebb lesz. A lényeg azonban talán nem is ez, hanem hogy a CarPlay idővel átveheti az infotainment rendszer szerepét, ami a sokkal mélyebb integrációnak köszönhető. A következő generációs CarPlay bizonyos gépjárműveknél lehetőséget ad majd például a klímavezérlésre is. Erről árulkodik az a kép is, amely erősen emlékeztet a Mercedes-Benz EQS modelljének infotainment rendszerére, ahol a középső, óriási kijelző elnyúlik egészen az anyósülésig: egy ekkora kijelzőfelület feltételezi, hogy a felépítés moduláris lesz, tehát a felhasználók dönthetik majd el, hogy hol mi jelenjen meg. Persze a CarPlaynek mindenféle hardveres megoldást támogatnia kell majd, tehát kiválóan fog futni azokon a járműveken is, ahol az infotainment rendszert egy nagy, iPadhez hasonló középső kijelző segítségével oldják meg.

Mélyebb integráció

Az autók gyári infotainment rendszereinek szerepét a CarPlay csak akkor tudja átvenni, ha sokkal mélyebben integrálásra kerül, mint a jelenlegi verzió. Ez meg is fog történni, a korábbi nyilatkozatokból kiderül, hogy az iPhone valós időben fog kommunikálni az autók infotainment rendszereivel. A már említett klímavezérlésen túl elektromos autóknál a töltöttség, belsőégésű motoros gépjárműveknél a tank szintje és a hatótáv is megjelenítésre kerülhet az olyan alapvető információk mellett, mint a különféle hőmérsékletek.

2. generációs Apple CarPlay

Személyre szabhatóság

Mivel a különféle járművek más-más méretű és elrendezésű kijelzőkkel rendelkeznek, a személyre szabhatóság kulcskérdés: még nem tudni, hogy milyen szinten lesz biztosított a dolog, de a jelenlegi információ alapján úgy tűnik, hogy nagyon is. Különféle források arról árulkodnak, hogy nem csak az lesz változtatható, hogy hol mi jelenik meg, hanem például a betűtípusok és betűméretek is variálhatók lesznek. Ha ez így lesz, annak nyilván vezetésbiztonsági jelentősége is lesz, hiszen így minden sofőr kiválaszthatja majd az általa minden körülményen között jól olvasható betűméreteket, ami segíthet, hogy a figyelem az úton maradjon.