Mire jó egy Apple TV napjainkban? – vélemény

Az Apple hobbiprojektje másfél évvel ezelőtt komoly ambíciókkal hozta el a felhasználóknak a negyedik felvonást, azaz a 4. generációs Apple TV-t. Ekkor az elképzelések, ígéretek és spekulációk halmazában nehéz volt kiigazodni azon, hogy mit is kínál pontosan az Apple szórakoztató eszköze. Jelen cikkünkben erre keressük a választ.

Miért vettem Apple TV-t?

Hosszú ideje erősítem az Apple felhasználók táborát, ám számomra mindig egy kicsit mumus termék volt az Apple TV. Sosem vágytam rá igazán; nem gondoltam, hogy bármikor is szükségem lenne rá. A kezdeti funkciók nem igazán ütötték meg az ingerküszöbömet, maximum szobadíszként tekintettem rá semmint egy olyan termékre, amire igazán szükségem lett volna. Másfél évvel évvel ezelőtt, amikor az Apple bemutatta a 4. generációs Apple TV-t, ugyan felkaptam a fejem és elismerően csettintettem, de valahogy sosem akartam igazán megvásárolni ezt az eszközt. Akkoriban még nem voltam az iMagazin csapat tagja: emlékszem, milyen izgatottan olvastam Red cikkét, ahol meg is kapta tőle azt a bizonyos “INSTANT GET” plecsnit. Ekkor még úgy gondoltam, kivárom, míg az új platformra épített projekt kinövi magát, és ha majd úgy látom, befektetek. Ennek jött most el az ideje, és nem is bántam meg.

Részben azért döntöttem így, és ami még fontosabb, azért most döntöttem így, mert hazánkban is egyre több háztartás rendelkezik már Apple TV-vel. Nem tudom, ez minek köszönhető, lehetséges, hogy a Telenor fejlesztései és akciói indították el a lavinát, vagy éppenséggel itthon is igény nyílt azokra a tartalmakra és szolgáltatásokra, amik egy ilyen eszköz segítségével válnak elérhetővé. Nálam is-is arányban volt ez döntő tényező; emellett régebbóta szerettem volna egy játékra is használható eszközt, ami képes napi 10-20 percig elszórakoztatni. A jelen konzolgeneráció úttörői (Xbox One és PS4) egyből ki is estek: bár egyre kedvezőbb az áruk, nem érdekelt az online játék, és nem akartam vagyonokat költeni a legújabb címekre, illetve azok végigjátszására elég időm se lett volna.

Casual játékokra vágytam, így másutt nézelődtem. Az Android alapú megoldások (pl.: Ouya) szóba se jöhettek, míg a Nintendo háza táján a Switch fogott meg igazán, de az árazása miatt erről is lemondtam. Az Apple TV előtti utolsó gondolatom a Nintendo NES Classic volt: igazán ötletesnek gondolom, de látszott, hogy a japán fejlesztő se gondolta komolyan és nem is számoltak vele hosszabb távon, ami végül később így is lett. Még egyszer hangsúlyoznám, hogy a játék csak egy újabb tényező volt az Apple TV mellett; valószínűleg ha ezek az imént felsorolt dolgok nem adódtak volna össze, akkor nem vettem volna meg, az pedig szinte biztos, hogy kifejezett játékkonzolt se vettem volna. Így viszont kaptam egy szép eszközt, ami tudok használni a MacBookommal és az iPhone-ommal is, illetve ami fejlődőképes a frissítések által és egyre több lehetőséget rejteget magába.

Mi is az Apple TV valójában?

Az Apple TV a cupertinói cég szerelem gyereke, ezt sosem titkolta az Apple. Egyfajta hobbi projektből nőtte ki magát, és eleinte koncepció se nagyon volt arra, hogy pontosan kit és milyen módon kíván megszólítani az eszköz. Korábbi hírekből kiderült, hogy kezdetben a kábeltévékkel egyezkedett az Apple és egyéni csomagokat szeretett volna a felhasználóknak kínálni – például az első modell kezdeti prototípusain még koax felület is volt –, ám a boltokba sose került ilyen kiadású Apple TV. Az eszközt évekig csupán az iTunes-ban található filmek, majd a képernyőtükrözés lehetőségei járták át. Véleményem szerint ezekre a lehetőségekre, főleg az előbbire, hazánkban igazán kicsi a kereslet. Ezért hát határozottan jót tett az új Apple TV-nek, hogy egy olyan platformmá vált, melyen a fejlesztők megvalósíthatják a saját elképzeléseiket. Így nem csak zenét hallgathatunk, filmezhetünk és fotókat nézegethetünk rajta, hanem akár játszhatunk is, fitnesz appokat telepíthetünk és letölthetünk rá minden olyan iPhone app-ot, ami támogatja az Apple TV-t is.

Azt meg kell hagyni, hogy az Apple TV nem épp a legvonzóbb termék a kategóriájában, de valamelyest rosszul is van pozicionálva az emberek fejében. Erre én is csak akkor jöttem rá, amikor levettem a doboz fedelét és egy széles mosollyal és a tápkábellel a konnektor felé közelítettem. Szerencsére áramütés-mentesre sikerült a művelet, az Apple TV pedig pillanatokon belül életre kelt. Azaz, hogy elő kellett kotornom még egy HDMI kábelt, ami nem a csomag része, de hát annyi baj legyen. Azt hiszem a kibontós részt egy kicsit elsiettem, a széles mosolyom pedig egyáltalán nem volt indokolatlan: miközben a fóliákat óvatosan húzkodtam le a fekete dobozkáról azt éreztem, hogy talán ez az egyik legigényesebb termék, amit az Apple valaha a kezembe adott az évek során. Ez egy olyasfajta dolog, amit nem tapasztal meg a vásárló azzal, hogy az üzletben kipróbálja az eszközt. Egyszerűen gyönyörű a cucc, a Siri Remote-tal együtt, remélem még sokáig karcmentes állapotban lesznek.

Amikor életre kelt, akkor a megszokott Apple-ös érzés fogadott, az iPhone-om a doboz fölé tartva egyből megtalálta a Wi-Fi-t és pillanatokon belül üzemképessé vált. Na, erre mondom, hogy felhasználóbarát környezet. Ahogy a korábban említett teszt cikkből is kiderült, a Siri Remote zseniális: ugyan letöltöttem az Apple TV Remote nevű appot, ami szintén nagyon jó, de valamiért sokkal kézenfekvőbb a Remote-tal léptetni. Az irányítást tekintve arra voltam még nagyon kíváncsi, hogy lesz-e szükségem külső gyártó kontrollerére. Egy fél óra játék után bebizonyosodott, hogy nem, de ez csak az én egyéni meglátásom. Egyből fel is került a kedvenc testmozgást segítő appom, a Results, majd a Netflix, a YouTube, az Asphalt 8, a TED, a Facebook video alkalmazás és a Chameleon Run, illetve egyetlen csatorna miatt előfizettem a MyTV alapcsomagra is.

Mindezekből jól látszik, hogy mire való tulajdonképpen az Apple TV, hiszen rengeteg ismerősöm nem volt vele tisztában. Amíg nem kezdi el az ember használni és napról napra nem fedezi fel a különböző appokat, addig nem is érti igazán, kívülről ez alapján akár egy nagy katyvasznak is tűnhet. Az Apple TV egy szórakoztató eszköz, ami ha van 5-10-15 perced, akkor alternatív módokat kínál a kikapcsolódásra. 3 perc alatt le lehet nyomni egy versenyt Asphaltban, vagy lehet egy kicsit pötyörészni a Rayman Adventurest, lehet egy jót ugrálni a Just Dance-szel, macskás videókat böngészni a Facebook videós appjában, TED előadásokat hallgatni, filmezni minden mennyiségben, zenét hallgatni, a szinkronizált fotókat böngészni és úgy ámblokk az AirPlay segítségével a támogatott appokban akármit ki lehet tükrözni.

A mellett, hogy az Apple TV a szórakozás széles spektrumát le tudja fedni, a jövőt tekintve két, még ezeknél is fontosabb tényezővel rendelkezik, amik sokak számára komoly érvek lehetnek az Apple TV-re nézve. Habár Siri jópofa funkciója az iOS eszközöknek és most már a Mac-eknek is, kevés olyan szituáció adódik, amikor ezekkel könnyebb a navigálás, mint a tapizás. Az Apple TV ezzel szemben annyiban más, hogy adott esetben ezt kézenfekvőbb hangutasítással megtenni, bár hátránya, hogy ehhez szükségünk van a Siri Remote-ra. Persze nem túl életszerű, hogy valaki angolul óbégasson a tévéjének naphosszat, mégis a mesterséges intelligencia csodákra lehet képes egy ilyen központi eszköz esetében, és mindenképp ez jelenti a jövőt.

Ha pedig hangvezérlés, akkor nem mehetünk el amellett, hogy pont ez a központi eszköz a legalkalmasabb az okosotthonunk adta kényelem kiaknázására. A megfelelő HomeKit beállításokat követően ezen keresztül is irányíthatjuk például a világítást és az otthonunk automatizált részeit. Nem mondom, hogy egy teljesen kiforrott szisztémáról beszélünk, de azért már önmagában is elég menő az, amit ezekkel az eszközökkel – ideértve az Apple TV-t is – el tudunk érni.

Kiknek való az Apple TV?

Amikor jobban elkezdtem felfedezni azokat a játékokat, amik Apple TV-re is elérhetőek, két dolog jutott eszembe. Az egyik, hogy ha lenne egy 8-14 év közti gyerekem, akkor ez az eszköz elengedhetetlen kelléke lenne a nappalinak, mivel az App Store telis-tele van remek játékokkal, amik kicsiknek és nagyoknak egyaránt színvonalas szórakoztató élmény tudnak nyújtani. Kezdve a könnyebb Mr. Crab 2-vel, a már említett Rayman Adventures-ön keresztül a klasszikus PAC-MAN 256-on át az Alto’s Adventure-ig, mind képesek éppen elegendő időre lekötni a játékost, de nem szippantják be. Ezeket biztos, hogy nem játszanám az iPhone-omon, viszont a kanapén hátradőlve egy dedikált távirányítóval a kezemben egészen más a játékélmény. Ezek az alkalmazások ingyenesek vagy megfizethető árúak, átlagban 3-10 euró közt mozognak, de például az Asphalt8 teljesen ingyenes, ami talán az egyik legjobb cím Apple TV-re.

Úgy érzem, mostanra vállalható mennyiségű tartalom gyűlt össze a tvOS világában. Olcsón köthetünk tévé előfizetést, a Netflix filmek adottak havi 8 euróért (természetesen a helyzet változatlan a magyar nyelvű tartalmakat illetően), bár jómagam a YouTube-ot, a Bloomberg TV-t és a TED-et preferálom. Előbbit nem kell sokáig magyaráznom miért, utóbbi kettőben pedig mindig találok valami számomra izgalmas tartalmat. Ezeket szintén sokkal kényelmesebb tévén keresztül nézni, mint egy iPhone-on vagy iPaden, habár embere válogatja.

Konklúzió

Az Apple TV határozottan nem játékkonzol és nem is próbál az lenni, ellenben egy kompakt eszköz, ami sokoldalú és bármikor találni rajta valami érdekeset vagy szórakoztatót. Azonban érthető, ha sokak számára ez mégsem nyújt elég élvezetet, hiszen egyelőre nem elég átfogó az a csomag, amit a box birtoklásával kapunk. Jelenlegi formájában mindenképp azoknak ajánlanám, akiknek a családban több Apple termék is van, vagy szinte csak az van, aki szívesen válogatna a kábeltévék kínálatából, de rendszeresen fogyasztója a közösségi felületeken megosztott tartalmaknak is. Ahol nagy a család, sok fotó és emlék van, ahol sok gyerek van, és természetesen ahol hozzám hasonló Apple rajongók tömörülnek, mint én, akinek már csak a dizájn és a finom megoldások miatt is érdemes volt megvennie.

Határozottan nem bántam meg, hogy végre befoltoztam az Apple TV hiánya által keletkezett tátongó lyukat a nappaliban. Illetve azt sem, hogy eddig kivártam azzal, hogy sajátot vásároljak. A hardver megfelelő, a koncepció összességben szerintem nagyon jó, szolgáltatások terén van még hova fejlődni megítélésem szerint, illetve valamit kezdeni kellene a vetélytársakkal, ha az Apple szélesebb tömegekhez elszeretné juttatni az eszközét. Izgatottan várom, mit hoz a WWDC a tvOS-t tekintve, illetve azt, hogy miként fogja kihasználni vagy szélesíteni a Siri képességeit az Apple, mert jelenlegi formájában én eddig nem sok mindenre használtam. Talán jobb az a megközelítés, hogy egyáltalán nem magától értetődő, hogy valamit hanggal is irányíthatok; valahogy szerethetőbbé és könnyebbé kellene tenni ezt a lehetőséget és végre egy picit okosabb is lehetne Siri. Számomra az Apple TV jelenlegi formájában így is megérte az árát, elégedetten használom a hétköznapok során, de talán hamarosan valami ennél is sokkal jobbal fog előrukkolni az Apple.