AirPods 4. generáció bemutató

Az új fülhallgató aktív zajszűréssel és azt nélkülöző változatban került piacra. Mindkettőt kipróbáltuk.

AirPods 4. generáció bemutató - iSTYLE HU

2016. szeptember 7-én, az iPhone 7-tel együtt mutatkozott be a nagyvilágnak az első AirPods, amely két éven belül az Apple legsikeresebb kiegészítője lett, és közben alaposan átformálta az egész piacot. A fülhallgató a felhasználók jelentős része számára ma már vezeték nélküli, a kábelmentes zenehallgatás kényelmével ugyanis nehezen lehet versenyezni. Ennek megfelelően gyakorlatilag minden gyártó kínálatában találni valódi vezetékmentes sztereó fülhallgatókat, de az Apple az évek alatt megőrizte piacvezető pozícióját, eladási számok tekintetében egyelőre semelyik konkurense sem közelítette meg, és ez a közeljövőben nem valószínű, hogy megváltozna. Az AirPods Pro 2 ugyanis hamarosan új szoftveres funkciókat kap, így teljesen egyedülálló módon hallókészülékként is működni fog, illetve piacra került a 4. generációs AirPods is.

Apple AirPods 4 teszt

Méghozzá rögtön két verzióban, elérhető ugyanis aktív zajszűréssel rendelkező és azt nélkülöző változat is. Az aktív zajszűrés eddig a Pro modellek sajátja volt, úgyhogy ez egy érdekes és egyben örömteli fejlesztés, de a két modell között vannak egyéb apró különbségek is. A dobozuk azonos, az egyetlen eltérés az Active Noise Cancellation felirat, a töltőtokok viszont már különböznek. A méretük megegyezik (46,2 x 50,1 x 21,2 milliméter), de az ANC-s változatéban van beépített hangszóró (csipogó), amelyet a Lokátoron keresztül lehet megszólaltatni, illetve ezt a változatott Qi-n keresztül, vagy egy Apple Watch töltő segítségével is lehet vezeték nélkül tölteni. Ennek megfelelően a nem ANC-s modell tokja kicsit könnyebb (32,3 gramm a 34,7 grammal szemben), a töltőcsatlakozó mindkettőn C-típusú USB. Maguk a fülhallgatók azonos méretűek (30,2 x 18,3 x 18,1 milliméter, 4,3 gramm), küllemülkben az AirPods 3 által bevezetett, rövidebb szárú dizájnt viszik tovább. Ránézésre pont úgy néz ki az ANC-s és nem ANC-s modell, úgyhogy akár össze is lehetne keverni őket, de a tokok nem kompatibilisek, tehát az ANC-s tokban nem lehet tölteni a nem ANC-s fülhallgatókat. Illetve nem is néznek ki pontosan ugyanúgy, a mikrofonok és az érzélők elhelyezése minimálisan eltérő.

A fülhallgatók megfelelnek az IP54-es por- és vízállósági szabványnak, tehát esőben vagy edzés közben is használhatók. Mindkét modellben van közelségérzékelő, tehát érzékelik a viselést, illetve nem hiányzik belőlük a giroszenzor sem, ami nem csak a fejkövető térhangzáshoz (Spatial Audio) kell, hanem a fejmozgatással történő vezérléshez is, bólogatással is lehet hívásokat fogadni vagy elutasítani. A szárakon mindkét változatnál megtalálhatók a Pro modellekből ismert szenzorok nyomásérzékeny szenzorok, amelyek segítségével az ANC-s modellnél lehet váltani a profilok között, illetve híváskezelésre is alkalmasak, de a hangerőszabályzás lehetősége a 2. generációs Pro modell sajátossága marad. Mindkét AirPods 4 modellben van nyomáskiegyenlítő szellőzőrendszer, amely rendkívül kényelmes viseletet eredményez hosszabb távon is, a bennük dolgozó chip pedig a Apple H2, ami eddig csak az AirPods Pro 2. generációjában volt elérhető, a 3. generációs AirPods és a Max ugyanis a H1-et használja.

AirPods 4 bemutató aktív zajszűrés

A legfontosabb különbség a Pro modellhez képest, hogy az AirPods 4 az elődjéhez hasonlóan fülkagylóban ülő kialakítást kapott, hallójárat felé néző hangsugárzóval, tehát nincs rajta gumiharang. Így továbbra is kiváló választás azoknak, akik valamiért nem kedvelik a nagyobb izolációval rendelkező, gumiharangos fülhallgatókat. Mi az új modelleket rendkívül kényelmesnek találtuk, a remek súlyeloszlásnak köszönhetően stabil viseletet jelentenek, de aktív sportoláshoz ez a kialakítás jellegéből adódóan nem feltétlenül ajánlható. A párosítás Apple eszközökkel pont olyan egyszerű, mint az összes AirPodsnál, de természetesen bármilyen más eszközzel is használhatók az új AirPodsok Bluetooth 5.3-on keresztül. Az üzemidő kellemes, a teljes zenehallgatási idő 30 óra kikapcsolt aktív zajszűréssel (nyilván ez a szám vonatkozik az aktív zajszűréssel nem rendelkező modellre is) és 20 óra aktív zajszűréssel. Magukat a fülhallgatókat kikapcsolt zajszűrés esetén 5, bekapcsolt zajszűrés esetén 4 óránként kell a tokba visszahelyezni töltésre, amely rendkívül gyors, 5 perc alatt nagyjából 1 óra zenehallgatáshoz elég energia megy át.

A hangkép nagyon hasonló, mint az elődnél, aki használt már AirPodsot, az nagyjából sejtheti, hogy mire számíthat: meggyőző részletességre, tiszta énekhangokra, kiegyensúlyozott közép- és magas tartományokra, valamint nagyszerű sztereó élményre. A mélyebb tartományok kicsit erőteljesebbek, mint a 3. generációs modellnél, de természetesen nincsenek túlhúzva a basszusok, ennél a kialakításnál ezt fizikailag lehetetlen is lenne megtenni. Az elektronikus zenék és a dübögző mélyek szerelmeseinek továbbra is a gumiharangos AirPods Pro modell ajánlott, amely pusztán kialakítása miatt az aktív zajszűrésben is erősebb az AirPods 4. generációjánál. L&aacut

Vissza a blogba