Melyiket válasszam: AirPods Pro 2. vagy Airpods 3.?

Az új AirPods Pro megjelenése kapcsán gyakran merül fel a kérdés, hogy kinek melyik az ideális választás: segítünk!

Az Apple nemrég mutatta be a világ egyik legnépszerűbb vezeték nélküli fülhallgatójának, az AirPods Prónak a második generációját, amely külsejét tekintve nem hozott újdonságot, tudása viszont jelentősen nőtt, pedig ugyebár az első generációra sem lehet panaszkodni. Az egyik legfontosabb fejlesztés, hogy a szárak nyomásérzékeny felülete már az érintésekre is reagál, így a hangerő a telefon elővétele vagy a Siri használata nélkül is állítható zenehallgatás közben. Változott a tok is, már korlátozottan ellenáll a verítéknek és a víznek, illetve került bele Lokátor-támogatás, tehát a térképen maga a tok is meg tud jelenni, nem csak a fülhallgatók. Ezzel összhangban beépített hangszórót is kapott, amely egyrészt a kereséskor jelent segítséget, másrészt hangjelzést is ad, amikor merül vagy épp töltőre kerül. Apró de hasznos újítás a csuklópánt vagy nyakba-akasztó rögzítési lehetősége, illetve hogy Apple Watch töltővel is lehet táplálni a Lightning, MagSafe és Qi mellett.

Apple AirPods Pro 2

Az AirPods Pro 2-nél a hangok egy új, alacsony torzítású meghajtón keresztül jelennek meg. Az Apple természetesen saját maga tervezte az erősítőt is, kisebb torzítás mellett több hang szólal meg, tehát a hangminőség minden tekintetben javult. Újdonság, hogy az S, M és L méretű szilikonharangok kiegészülnek az XS (extra kicsi) mérettel is, aminek köszönhetően valószínűleg mindenki talál számára megfelelő, kényelmes megoldást. A térhatású Spatial Audio is idomul a felhasználó füléhez, a TrueDepth kamerarendszerrel ellátott (tehát notchos) iPhone-okkal a felhasználók lefotózhatják a fülüket, a szoftver pedig a második generációs AirPods Prót úgy hangolja majd, hogy az audioélmény a lehető legjobb legyen. Az aktív hajszűrést a H2-es lapka és a továbbfejlesztett algoritmus biztosítja, az előző generációhoz képest kétszeres erősséggel. Az áteresztő mód sokkal tisztább és természetesebb hatású, valamint érkezik egy új funkció is: az adaptív átengedő opció másodpercenként 48 ezer elvégzett művelettel tompítja a nagyon erős hangokat, aminek városi környezetben lehet nagy hasznát venni. 

Melyiket válasszam?

Az új modell megjelenésével adódik a kérdés, hogy melyik az ideális választás, de mint mindig, most sincs egyértelmű válasz, hiszen Az AirPods Pro 2. és az AirPods 3. generációja egyaránt kiváló eszközök, csak más felhasználóknak. Az egyik legfontosabb különbség a kialakítás, hiszen a sima AirPods semi in-ear, a Pro pedig in-ear dizájnnal rendelkezik, tehát előbbin nincs gumiharang és nem tömíti el teljesen az ember fülét, míg a Pro már a kialakításából adódóan is szűri a környezeti hangokat. Egyéni preferencia kérdése, hogy kinek melyik a kényelmes, de ha valaki nem szereti az in-ear kialakítást, akkor egyértelműen az AirPods 3. generációja az ideális választás. Ha itt még nem dőlt el a kérdés, akkor érdemes elidőzni az aktív zajszűrésnél. Akinek van már mondjuk egy AirPods Max modellje, annak nem biztos, hogy szüksége van a Próra, amellé ugyanis a sima AirPods is egy kiváló választás. Elsődleges fülhallgatóként viszont a Prónak értelemszerűen erősebb értékígérete van. 

AirPods 3

Nagyon sok fontos területen egyébként nincs jelentős különbség a két eszköz között. A dinamikus fejkövetéssel ellátott, személyre szabott térbeli hangzás (angol nevén spatial audio) mindkét modellnél elérhető, a fülhallgatók és a tokok izzadság- és vízállók, az üzemidő egy töltéssel mindkét eszköznél 6, tokkal együtt pedig 30 óra, az olyan kényelmi funkciók, mint az automatikus készülékváltás vagy a beszélgetés közbeni szélzajszűrés pedig szintén elérhetők. A hangminőség mindkét verziónál kiváló, a Pro szebben szól, de fültől és igényektől függ, hogy ezt valaki egyáltalán képes-e észlelni. Árban viszont van köztük különbség, mert míg a 2. generációs AirPods Pro indulóára 124 900 forint, a 3. generációs AirPods jelenleg akciósan 75 900 forintért hazavihető.