Jaj de szép a karácsonyfa, avagy Twinkly Strings bemutató

Az okos fényfüzér persze nem csak az év végi ünnepek során használható, de ilyenkor viszonylag egyértelmű, hogy hol van a helye.

Pár nappal ezelőtt viszonylag hosszasan írtuk körbe, hogy hogyan is kell elképzelni a Twinkly Squares nevű okos fali LED-paneleket. Ezúttal ilyesmire szerencsére nincs szükség, hiszen az ugyanettől a gyártótól érkező Strings nevű fényfűzér felépítését valószínűleg mindenki el tudja képzelni. Az már egy másik kérdés, hogy a felépítése és a használhatósága merőben más, mint amit az efféle termékektől eddig megszokhattunk. 

Twinkly Strings bemutató

Mindenek előtt érdemes tisztázni, hogy a termékből sokféle változat létezik: 250, 400, 600 és 750 LED-ből álló felépítést is lehet kapni, ráadásul ezekből léteznek színes (hivatalos nevén multicolor), fehér, illetve hibrid változatok is. A színeseknél a LED-ek változtatható színben tudnak világítani, a fehér változatoknál a színhőmérséklet változtatható, a hibrideknél pedig mindkét funkcionatitás elérhető. Tehát már a vásárlás előtt gondolkodni kell: ha valaki például kizárólag az arany és ezüst színek kombinációját használná, a fehér változattal jár a legjobban. A LED-ek számában is ebből adódóan a hosszban is vannak eltérések: 100 LED (8 méter), 250 LED (20 méter), 400 LED (32 méter) és 600 LED (48 méter) is elérhető. 

Twinkly app

A működési elv teljesen ugyanaz, mint a már említett Squares esetén, tulajdonképpen mindegyik világítótestet egy-egy pixelnek lehet megfeleltetni. Tehát nem csak a színt lehet variálni, a karácsonyfa kis túlzással egy kijelzővé varázsolható. Az Android és iOS rendszerekre egyaránt  elérhető Twinkly alkalmazásban a párosítás egyszerűen zajlik, első körben Bluetooth-ra lesz szükség, így meg lehet adni, hogy az eszköz melyik WiFi hálózatra csatlakozzon, innentől biztosított a távvezérlés, akár Amazon Alexa, Apple HomeKit, Google Assistant, Homey vagy Razr Chroma rendszereken keresztül is. Az érdemi használathoz egy gyors konfigurálásra is szükség van, ennek előfeltétele, hogy a karácsonyfára úgy tekerjük rá a füzért, hogy körülbelül középen kezdjük, és egyenletesen haladjunk fel- és lefelé a két végpont irányába. Ezt követően a telefon kamerájának segítségével az app felméri, hogy hogyan is helyezkednek el egymáshoz képest a LED-ek, ami egyben visszajelzést is ad arról, hogy mennyire voltunk ügyesek a díszítés során. Majd választhatunk az effektekből, amelyekből nincs végtelenül sok, de egy karácsonyfa-díszítéshez képest rengeteg, ráadásul egyedi mintákat, animációkat is létrehozhatunk. Úgyhogy összességében úgy gondoljuk, hogy bár egyszerűnek néz ki, a nap végén ez egy nagyon menő termék.