Mindenekelőtt leszögeznénk, hogy még véletlenül sem szeretnénk semmiféle vallásháborút indítani a két operációs rendszer felhasználótáborai között. A gyűjtés nem arról szól, hogy melyik platform a jobb/okosabb/szebb hanem arról, hogy milyen furcsaságokkal fog találkozni az, aki a Microsoft rendszeréről kanyarodik át az Apple-ére. Mert hogy bőven lesz mit megszokni. Ismerősi körömben többen is váltottak az elmúlt időben, leginkább az ő tapasztalataikból (na meg persze a sajátomból) készült most ez a válogatás.
Összességébe véve két nagyobb csoportra bonthatnám az áttérőket. Vannak azok, akik könnyen felveszik a ritmust, és pár nap alatt ráéreznek arra, hogy mit és hogyan kell csinálni. Értelem szerűen nekik lesz egyszerűbb dolgok. Vannak viszont azok, akik vért izzadnak mire megszoknak egy-egy furcsaságot. Általában ők az egykori Windows-os professzionális felhasználók, akiknek a kisujjában volt a rendszer minden trükkje, tudták mit és hol találhatnak meg a leggyorsabban, és ennek megfelelően legtöbbször már hosszú évek, évtizedek óta használják az Ablakokat ©. Na ők lesznek azok, akik pár hétig bőszen fogják szidni az Apple-t, a MacBook-ot, Steve Jobs-ot, és minden előbb felsorolt családfáját nagyjából a 16. századik visszamenőleg.
Van egy gyakori, mentalitásbeli „hiba”, amivel találkozhatunk a váltók körében. Sokszor úgy akarják használni a macOS-t, mintha az egy kicsit máshogy kinéző Windows lenne. Ugyanazokat a programokat, ugyanazokat a munkafolyamatokat keresik, mint amiket már megszoktak. Ezt nem szabad. A legfontosabb jótanács: ne menj szembe az árral, ne akard úgy használni a Mac-ed, mint a Windowsos géped, mert abból csak bajok, zavarok, idegeskedés, sírás, és rosszabb esetben egy földhöz vágott gép fog születni. Go with the flow! Na meg persze készülj fel a következőkre:
1.) Minden máshol lesz
De tényleg minden. Be akarod zárni az alkalmazást? Há! Ne ott keresd, hanem a bal oldalon. Lementettél egy fájlt az asztalra? Rossz az irány barátom, a macOS jobbról rendez balra, nem fordítva. Arról már nem is beszélve, hogy az alkalmazások menüi (File, Edit, View, stb.) minden esetben a kijelző tetején található Menu Barba épülnek bele (ezzel a fogalommal sem találkoztál még korábban, igaz?), nem az egyes ablakokba. A listát még folytathatnánk sok egyébbel, de szerintem már sejted a lényeget: kelleni fog egy kis idő mire mindent elsőre megtalálsz majd.
2.) Alkalmazások telepítése/törlése
Nekem speciel ez lett az egyik kedvenc újdonságom a váltást követően, annak ellenére is, hogy mire rájöttem, miként működik, nem egy „how to install applications on a mac” google keresésen mentem keresztül. De nem azért mert annyira bonyolult lenne a folyamat, épp ellenkezőleg: már-már gyanúsan egyszerű. A legtöbb esetben letöltesz egy furcsa, DMG végzősű fájlt, ami „mountolás” (duplakatt) után gyakorlatilag olyan lesz mint egy pendrive-on található mappa. Ebben megtalálod az app ikonját, amit csak át kell húznod az Alkalmazások mappába. Ennyi volt, csókolom.
Ha pedig törölni akarsz valamit, akkor szintén elnavigálsz az Alkalmazások mappába, majd egyszerűen áthúzod a kukába a nem kívánt app ikonját. Ez tényleg nehezen lehetne még egyszerűbb. Pro tipp: haladó felhasználóknak érdemes letölteni az AppCleaner nevezetű kis programot, ami segít eltávolítani a törölt apphoz tartozó egyéb mappákat is, hogy azok ne szemeteljék tele a rendszert.
3.) Touchpadnek van értelme
Ez nyilván elsősorban a jövendőbeli MacBook tulajokat érinti majd, de iMac-hez is vásárolhatunk Magic Trackpadet, ha megtetszene a dolog. A legtöbb Windowsról érkező ismerősöm úgy kapaszkodott az egerébe, mintha legalább az élete, de inkább a világ sorsa múlna azon. Mintha enélkül a gép irányíthatatlan lenne, ami lehet, hogy a PC-kre még igaz is, de Mac-en biztosan nem. Van nekünk ugyanis egy kiváló beépített tapipadunk, amivel gyakorlatilag minden műveletet precízen és gyorsan hajthatunk végre. Olyannyira, hogy kis idő után már az egérrel fogod magad sután érezni.
Érdemes már a tanulási fázis legelején ellátogatnunk a Rendszerbeállítások/Trackpad menüjébe, ahol kis rövid videókkal illusztrálva minden képességről tájékoztatást kapunk. Az érintőpaddal lapozhatunk a teljesképernyős alkalmazások között, görgethetünk, drag-and-dropolhatunk, természetesen a jobb és bal klikk sem jelent akadályt, és még rengeteg egyéb funkció áll rendelkezésünkre. Mindezt hihetetlenül intuitívan, könnyedén. Ha egyvalamit kéne mondanom, ami rettenetesen hiányozna, ha visszakényszerülnék egy Windows-os laptop elé, akkor biztosan a Trackpad hiánya lenne az. Érdemes tehát kihasználni a tudását.
4.) A gyári alkalmazások működnek
Akármilyen triviális dolog ez, mégis az újdonság erejével hatott a legtöbb váltónak. Ugyanis hogy néz ki egy Windows telepítés? Felteszed a rendszert, majd azon nyomban letöltesz egy csomó alkalmazást ahhoz, hogy legalább a fájlokat kezelni tudd. Meg akarsz nyitni egy PDF-et? Irány az Adobe Reader. Ki akarsz csomagolni egy archívumot? Hello, WinRar. És akkor még meg sem említettük, hogy mi van akkor, ha valami minimalista képszerkesztőre vágysz, normálisan aka