Ha körülnézünk egy edzőteremben, sok AirPodsot használó embert látunk, de fejhallgatóval edző sportolókat sem nehéz találni, amivel nincs is semmi gond, hiszen sokaknak kényelmesebb egy fejhallgató, mint a hallójáratba illeszkedő fülhallgatók. A probléma inkább az, hogy a legtöbb modellt nem kifejezetten sportoláshoz tervezték, ezért az izzadtságot nem feltétlenül viselik jól. A Beats 360 éppen erre kínál megoldást: sportoláshoz igazított kialakítással, cserélhető párnákkal és stabil illeszkedéssel érkezik, miközben a mindennapi zenehallgatáshoz is jól használható.
Cserélhető párnák, személyre szabható megjelenés
A Beats 360 egyik legfontosabb sajátossága, hogy a fülpárnák és a fejpánt párnázata egyaránt könnyen cserélhető, ráadásul többféle színben is megvásárolhatók. Maga a fejhallgató fekete, felhő, rózsaszín és égboltkék változatokban érhető el, a kiegészítőkkel pedig tovább alakíthatjuk a megjelenését. A cserélhető fülpárna önmagában természetesen nem újdonság, az viszont komoly előny, hogy az alkatrészek egyszerűen beszerezhetők, nem kell miattuk a gyártó ügyfélszolgálatával levelezni. A fejhallgató IPX4-es besorolású, tehát fröccsenő vízzel szemben védett, a gyártó pedig az izzadtságállóságát is kiemeli. Zuhanyozni és úszni természetesen nem lehet benne, a párnákat pedig a tisztítási előírások szerint kell kezelni, nem egyszerűen bedobni a mosógépbe.

Kétféle párnázat közül választhatunk, a gyárilag mellékelt Performance Knit szövetborítású megoldás, amelyet elsősorban sportos használatra szánnak, az UltraPlush pedig hagyományosabb, műbőr jellegű felületet kínál. A különbség nemcsak esztétikai, az anyag és az illeszkedés a basszus megszólalását, valamint a zajcsillapítást is befolyásolja. A fejhallgató viszont érzékeli a felhelyezett párna típusát, és ehhez igazítja a hangfeldolgozást, így mérsékelve a két változat közötti hangzásbeli eltéréseket.
Stabil fogás, fizikai gombokkal
A Beats 360 nagyjából 295 grammos, tehát találunk nála könnyebb fejhallgatókat, de a felsőbb kategóriában ez nem számít különösen nagy tömegnek. A burkolat műanyagból készült, az anyagminőség és az illesztések azonban rendben vannak, összességében igényes benyomást kelt az eszköz. A sportos használathoz feszes illeszkedés társul, ami mozgás közben előny, nagyobb fejméretnél viszont többórás használat után fárasztóvá válhat, vásárlás előtt ezért érdemes hosszabban is felpróbálni, különösen akkor, ha általában nehéz kényelmes fejhallgatót találnunk.

A fülkagylók szállításhoz behajthatók, és bár a fejhallgató nem csukható teljesen össze, a mellékelt puha hordozóban így kényelmesen elhelyezhető.. A kezelés fizikai gombokkal történik, a hangerő is közvetlenül szabályozható, ami edzés közben különösen praktikus, a gombok ugyanakkor megegyező formájúak, ezért némi megszokást igényel, hogy látatlanban is biztosan a megfelelőt találjuk meg. Meglepő hiányosság a viselésérzékelés elmaradása: ha levesszük a fejhallgatót, a zene nem áll meg automatikusan, erről nekünk kell gondoskodnunk. Ebben a kategóriában szerintünk ez már egy jogosan elvárható kényelmi funkció lenne.
Energikus hangzás és hatékony zajszűrés
A korai Beats fejhallgatók rendkívül erős, sokszor túlzó basszusukról voltak ismertek, a gyártó azonban már régen eltávolodott ettől a hangolástól. A Beats 360 mélyei továbbra is karakteresek, de nem nyomnak el mindent maguk körül. A felső-középtartomány szintén kapott egy emelést, így az énekhangok is előrébb kerülnek, ami kifejezetten jól áll az energikus, populáris műfajoknak, amelyeket sokan választanak edzéshez. A magastartomány már kevésbé egyenletes, a cintányérok kissé élesek lehetnek, egyes magas énekhangokból pedig hiányozhat az erő, ezért nem audiofil megszólalásról beszélünk. A Beats 360 persze elsősorban sportoláshoz készült, és erre a célra a lendületes, jól hallgatható hangzása megfelelő. Aki viszont a felvételek apró részleteit szeretné elemezni, annak más szempontok alapján érdemes választania.

Fontos korlátozás, hogy a fejhallgató kizárólag Bluetooth-on fogad hangot. Nincs tehát 3,5 milliméteres analóg bemenet, az USB-C port pedig csak töltésre használható, így vezetékes zenehallgatásra egyáltalán nincs lehetőség. A gyártó bekapcsolt aktív zajszűréssel 32 órás üzemidőt ad meg, amit a tesztelés során a tapasztalataink is alátámasztottak, a zajszűrés a korábbi modellekhez képest érezhetően hatékonyabb, és az áteresztő mód is jól működik, ezen a területen abszolút elégedettek voltunk a fejhallgatóval.
Jó rendszerintegráció, kevés beállítás
Apple-eszközökkel használva a Beats 360 az AirPodsokhoz hasonlóan a Beállításokban jelenik meg, külön alkalmazás telepítésére nincs szükség. A beállítási lehetőségek viszont szűkösek: nincs hangszínszabályzó, a zajszűrés erőssége nem állítható, és adaptív módot sem kapunk. Ezekhez nem feltétlenül lenne szükség külön alkalmazásra, a meglévő felületen is elférnének, ezért a hiányuk nehezen indokolható. Kényelmi funkciókból viszont szerencsére több is rendelkezésre áll, megkapjuk a Lokátor támogatását, a személyre szabott, fejkövetéses Térbeli hangzást és a kompatibilis Apple-eszközök közötti automatikus váltást. Androidon szintén elérhető a gyors párosítás, a készülékkeresés és a támogatott eszközök közötti automatikus váltás, így a fejhallgató nem kizárólag iPhone mellé lehet érdekes.

A Beats 360 összességében jól használható, sportoláshoz különösen átgondolt termék. Az izzadtságálló kialakítás, a könnyen beszerezhető és cserélhető párnák, a stabil illeszkedés, valamint a hatékony zajszűrés együtt olyan csomagot adnak, amelynek az edzésre is alkalmas fejhallgatók között kevés közvetlen alternatívája van. Éppen ezért kár a hiányzó viselésérzékelésért és a korlátozott beállításokért: ezekkel teljesebb lehetne az összkép. Aki azonban elsősorban kényelmes, stabil és energikus hangzású fejhallgatót keres sportoláshoz, valószínűleg többre értékeli majd a praktikus kialakítást, mint amennyire hiányolja a részletes hangolási lehetőségeket. A Beats 360 nemcsak sportolóknak lehet jó választás, de elsősorban nekik érdemes számolniuk vele.



