Az Apple Watch termékek kiválóságát hosszasan lehetne méltatni, ebben a felsorolásban pedig több ponton is lehetne érinteni a szíjakat. Az Apple ugyanis egy egészen kiváló, időtálló és felhasználóbarát rendszert dolgozott ki a szíjak gyors és egyszerű cseréjére, amit mi sem példáz jobban annál, mint hogy ehhez az első Watch 2015-ös megjelenése óta nem nyúltak hozzá. A szíjak tehát 7 éve kompatibilisak egymással, függetlenül attól, hogy az órák mérete az évek alatt változott: a kisebb szíjak kompatibilisek a 38, 40 és 41 milliméteres tokméretű modellekkel, és ugyanez elmondható a nagyobb, azaz 42, 44 és 45 milliméteres eszközökről is. Mindez azt jelenti, hogy a szíjak adott esetben hosszabb ideig a felhasználókkal maradnak, mint maguk az órák, rengeteg ember a mai napig használja az első generációk egyikéhez vásárolt szíjait a frissebb Watch modelljéhez is. Ez persze nem csak a rögzítési módszer, hanem a jó minőségű anyaghasználat miatt is lehetséges, ami a Watch esetében már-már magától értetődő, pedig amúgy nem feltétlenül kellene, hogy az legyen. Egy hagyományos órához készült szíjat ugyanis nem biztos, hogy ilyen sokáig tud hasznáni az ember, bár ez nyilván gyártótól és minőségtől függ. Ettől függetlenül érdemes tisztában lenni azzal, hogy az Apple által nyújtott kompatibilitás és a szíjak magas minőségű kivitelezése egyaránt egy jól átgondolt stratégia eredménye.
Ezen a ponton pedig adódik az a kérdés, ami valószínűleg szinte minden Watch tulajdonosban felmerült már: érdemes lehet nem Apple által gyártott szíjat vásárolni? A kérdésre nem létezik gyors és egyszerű válasz, több paramétert is meg kell vizsgálni annak érdekében, hogy igennel vagy nemmel lehessen felelni. De amúgy igen, bizonyos esetekben abszolút szóba jöhetnek más gyártók megoldásai is, viszont nem mindegy, hogy kinek, milyen felhasználási mód mellett és milyen szíj esetében lehet ez a válasz.
Az Apple jelenleg többféle szíjtípust kínál:
- A modellek egy jelentős része sportszíjjal érkezik, ezek bujtatós rögzítővel rendelkező, strapabíró fluoroelasztomerből készült megoldások.
- Az aktív életet élők jelentős része használ Nike sportszíjat, amelyek könnyű, jól szellőző fluoroelasztomer szíjak perforált mintával.
- Léteznek sportpántok is, ezek puha, lélegző szőtt műanyag pántok könnyen állítható tépőzáras rögzítéssel. Ezekből léteznek Nike változatok is, amelyeken a legendás Just Do It felirat olvasható.
- Az extrém sportok kedvelői a Watch Ultra megjelenésvel kaptak új szíjakat, három termékcsalád képében: Alpesi, Terep és Óceán.
- Elérhetők bőrből készült kiegészítők is, amelyek minden esetben egyedi megjelenéssel bírnak és mágneses vagy rozsdamentesacél csattal rögzülnek.
- A rozsdamentes acél szíjak között megtalálhatók a klasszikus fémszíjak és a milánói szíjak is.
- Végül, de nem utolsó sorban ott vannak a csat nélküli megoldások, részben a hagyományos, részben a fonott körpántok képében. Ez előbbiek folyékony alapanyagú elasztikus szilikongumiból készülnek és rendkívül kénylemesek, utóbbiak pedig újrahasznosított alapanyagból készülnek, elasztikus fonal szilikonszállal vannak átszőve és nagyon jól néz nek ki.
Mint a felsorlásból is látható, az Apple kínálata rengeteg típusú szíjat tartalmaz, amelyek nem csak az eltérő ízlésvilágokat, hanem a különféle felhasználási módokat is lefedik. A szíjak egy részét pedig hamisítják: ezeket nem szabad összekeverni azokkal a szíjakkal, amiket amúgy jól ismert kiegészítőgyártók készítenek, itt a szó szoros értelmében hamisítványokról van szó, amelyek próbálnak Apple szíjnak tűnni, de nem azok. A hamisítványokat könnyű felismerni már a vásárlás előtt is: ha Apple termékként vannak hirdetve, de jelentősen kedvezőbb áron kínálják őket, akkor szinte biztos, hogy átverésről van szó. A sportszíjak és a szilikonból készült körpántok esetében fontos különbség, hogy a nem eredeti termékeken szinte sosincs méretmegjelölsé: ettől függetlenül a méret ugyanaz, az anyaghasználat pedig sok esetben nagyon hasonló. Az általunk próbált replikák viszont két dologban is eltértek az eredetiektől: a rögzítésük és az anyaghasználatuk egyaránt gyengébb volt. Ez előbbi azt jelenti, hogy a szíjak szinte mindig lötyögtek az órában, ami sportolás esetén nem elfogadható, hiszen egy hamisított szíj miatt valószínűleg senki sem szeretné összetörni az óráját. Anyaghasználat tekintetében nagy volt a szórás, de voltak elfogadható szinten mozgó termékek is: az viszont biztos, hogy az Apple gyári megoldásai rendkívül időtállóak, minőségükből évek eltetével sem vesztenek, ami nem valószínű, hogy a replikákról is elmondható.
{{widget type="Magento\CatalogWidget\Block\Product\ProductsList" products_count="2" template="product/widget/content/grid_in_articles.phtml" sort_by_warehouse_stock_qty="quantity" conditions_encoded="a:2:[i:1;a:4:[s:4:`type`;s:50:`Magento|CatalogWidget|Model|Rule|Condition|Combine`;s:10:`agg