A brit Nothing 2022-ben lépett be a teljesen vezeték nélküli fülhallgatók piacára, először rögtön a felső kategóriát célozva meg, majd 2024-ben érkezett megfizethetőbb alternatívaként az Ear (a). Az új, aktív zajszűréssel szerelt Ear (3a) is ezt a vonalat viszi tovább, 44 990 forintos árával a pénztárcabarátabb opciót képviseli a kínálatban. Fontos megjegyezni, hogy a névben szereplő szám a Nothing fülhallgató-család aktuális generációját jelöli, vagyis az Ear (3a) a 74 990 forintos Nothing Ear (3) valamivel egyszerűbb testvére.

A kissé lapos, egy AirPods tokjánál valamivel nagyobb, 64,8 x 48,95 x 22,8 milliméteres töltőtok megtartotta a márkára jellemző, félig áttetsző dizájnt. A klasszikus fekete és fehér mellett rózsaszín és sárga változatokban is elérhető, így ebből a szempontból is próbál egy kicsit játékosabb, karakteresebb lenni a mezőny nagy részénél. A fülhallgatók mellett a tok is erősebb, IP54-es védelmet kapott, és újdonság a részletesebb, fényesebb visszajelzőrendszer is. A három egymás alá rendezett LED segítségével a bölcső nemcsak a töltést és az akkumulátor állapotát jelzi, hanem a párosítási folyamatot is, ha például 20% alá esik a töltöttség, csak az alsó LED világít pirosan, párosítási módban pedig az alsó és felső, valamint a középső LED felváltva villog.

A Nothing termékeit nem nehéz megkedvelni az egyedi formatervük miatt. A jobb és bal oldali fülhallgatót például piros és fekete pötty segít megkülönböztetni, ahogy azt az RCA kábeleknél is megszokhattuk. A jó dizájn viszont semmit sem érne, ha közben kényelmetlen vagy gyenge tudású lenne a termék, de szerencsére nincsenek ilyen gondok. Az Ear (3a) fülbe illeszkedő, cserélhető gumiharangos kialakítást használ rövid szárral, a dobozban pedig XS, S, M és L méretű szilikonharangokat is kapunk, így a viselő a saját füléhez igazíthatja a kényelmet. A szárakon ujjbeggyel összecsíphető vezérlőfelület található, emellett beépített szenzorok is figyelik, mikor kerül a fülbe vagy onnan ki az eszköz, így a lejátszás és szüneteltetés automatikusan is működik.

A látványos külső alatt ráadásul komoly technika dolgozik. A hangzást 12 mm-es, PMI+TPU membránok adják, a kapcsolódásért pedig a legfrissebb vezeték nélküli szabványok felelnek: Bluetooth 6.0, LE Audio, valamint AAC és LDAC kodektámogatás is van. Ezek egy felsőbb kategóriás fülhallgatónál ma már elvárható extrák, a Hangpillanatkép funkció viszont még ott sem az. Ez egy kifejezetten egyedi megoldás, amelynek használatához a telefonra vagy táblagépre telepíteni kell a Nothing X alkalmazást, de ez egyébként is erősen ajánlott, mert a fülhallgató teljes tudása ezen keresztül nyílik meg igazán. A Hangpillanatkép funkció bekapcsolása után a két fülhallgató szárának egyidejű összeszorításával az Ear (3a) automatikusan rögzít 30 másodpercet abból, amit épp hallgatunk rajta keresztül. Ez az időtartam maximum 60 másodpercre növelhető: a viszonylag alacsony időtartamnak egyrészt technikai oka van, hiszen a valós idejű adatfeldolgozás a fülhallgatóban történik, miközben az Ear (3a) mindössze 32 MB tárhelyet használ erre a célra, a mentett anyagot pedig később továbbítja a telefonra. Másrészt jogi okai is vannak: így nem lehet teljes zeneszámokat vagy hosszabb műveket rögzíteni, és az EU-s szabályoknak megfelelően hívások rögzítésére sem használható a funkció. Nem is ez a célja, hanem inkább az, hogy zenészeknek, kreatív szakembereknek vagy egyszerűen figyelmes hallgatóknak segítsen gyorsan elmenteni egy ötletet, egy dallamfoszlányt vagy egy érdekes hangmintát, mondjuk egy Apple Musicon hallgatott gitárszólót vagy egy YouTube-videó különösen érdekes részletét.

A Hangpillanatképhez kapcsolódó másik érdekes extra az átírás. Az alkalmazás képes felismerni, hogy van-e a rögzített hanganyagban beszéd vagy énekelt szöveg, majd az Átírás gombra koppintva az anyagot feldolgozza, felismeri a nyelvet, és olvasható szöveget készít belőle. A kipróbált angol és magyar nyelvű minták esetén ez meglepően jól működött, még a központozás és a mondatvégi írásjelek is sokszor a helyükre kerültek. Fontos viszont, hogy ez nem lokálisan történik, tehát a funkció használatához aktív internetkapcsolat szükséges. A hangminták .WAV fájlként elmenthetők, az átirat pedig kimásolható és más alkalmazásokban is megosztható.

Ha viszont valaki egyszerűen csak zenét hallgatna, arra is fel kell készülni, hogy a Nothing Ear (3a) a gyártó eddigi fülhallgatói közül talán a leginkább mélykiemelt hangolást kapta. A 12 mm-es dinamikus meghajtók erős és intenzív basszust adnak, ami sok műfajnál jól áll neki, de lágyabb, finomabb zenéknél már előfordulhat, hogy a közép- és magas tartomány részletei ennek kárát látják. Szerencsére a Nothing X alkalmazásban a hangzás viszonylag részletesen testre szabható. A Hangszínszabályzó menüben van egyszerű és haladó mód is: előbbinél egy kör alakú felületen húzogatható három csúszka, utóbbinál pedig többsávos virtuális keverővel lehet frekvenciánként állítani a hangképet. Emellett előre elkészített profilok is elérhetők különféle stílusokra, például popzenére vagy akár animéhez optimalizálva.

Az Ear (3a) természetesen aktív zajszűrést is kínál, amely adaptív módban a környezeti zajok erősségéhez igazítja a működését. Nem éri el a legdrágább csúcskategóriás modellek szintjét, tehát nem csinál teljes csendet, de a mindennapi használat során, például tömegközlekedésen vagy városi környezetben érezhetően visszafogja a háttérzajokat, így sokkal könnyebb a zenére vagy egy podcastra figyelni. A kiegészítő funkciók között ott van a kettős kapcsolat, így akár androidos vagy windowsos eszközökkel is használható úgy, hogy közben fenntartja a kapcsolatot az iPhone-nal is. A beépített chip térbeli hangzásra is képes, ami ugyan nem olyan kiforrott és magával ragadó, mint az Apple-féle Spatial Audio, és fejkövetést sem kapunk, de cserébe operációs rendszertől függetlenül, bármilyen forrással használható. Filmeknél, hosszabb utazás közben ez kifejezetten hasznos extra lehet. Aki pedig inkább mobilon játszik, annak jó hír, hogy van alacsony késleltetésű mód is.

Összességében a Nothing Ear (3a) kifejezetten szerethető darab, de azért vannak hiányosságai. A töltőtok csak USB-C kábelen keresztül tölthető, a vezeték nélküli töltés kimaradt. Az anyaghasználat sem éri el a drágább Ear (3) szintjét, itt több a műanyag, hiányzik a prémiumabb érzetet adó fém betét, és extra mikrofon sincs, így a hívásminőség inkább csak jó, mint kiemelkedő. Ezek ugyanakkor jó kompromisszumok egy elérhetőbb árú modell esetében, miközben az Ear (3a) összességében kényelmes, látványos, jól felszerelt és több szempontból is egyedi fülhallgató lett. Aki valami menő kinézetű, jó hangú, V-karakteres TWS-fülest keres ebben az ársávban, annak mindenképpen érdemes lehet vetnie rá egy pillantást.



