Mit tudunk az Apple Pay hazai bevezetéséről?

Repkednek a pletykák, mindenki bizakodik. De mit is tudunk pontosan az Apple saját fizetési rendszerének magyarországi indulásáról?

Az Apple Pay 2014-es bemutatása óta várjuk, hogy hazánkba mikor is érkezik meg az Apple saját fizetési rendszere. Az elmúlt időszakban már olyan piacokra is bevezették, mint Kazahsztán, a mi régiónkban pedig legutóbb Csehországban indult el. Egy kicsit most tegyük is félre, miért olyan jó ez nekünk (erről később úgyis sokat fogunk még írni), maradjunk a témánál: mikor lesz végre itthon is elérhető?

A MacRumors pénteken arról számolt be, hogy Luxemburg mellett Magyarország lehet a következő a sorban. Ezt a következtetést az olyan szerveroldali változásokból vonták le, amik korábban az új országok bővülése előtt történtek. A portál szerint napokon belül várhatjuk a nyitást. Ez persze egyáltalán nem hivatalos információ.

Mint ahogy az sem, hogy melyik bankoknál lesz elérhető a szolgáltatás. Abban biztosak lehetünk, hogy ez nem fogja automatikusan minden banknál elérhetővé tenni az Apple Pay fizetést. Azt azonban a lelkes olvasóinknak köszönhetően tudjuk (továbbra is köszönünk minden a hello@imagazin.hu-ra érkező levelet), hogy az OTP pozitív választ adott már februárban is:

Tájékoztatjuk, hogy bankunk elkezdte az Apple Pay-jel kapcsolatos fejlesztéseket, vélhetően az első félévben elérhető lesz.

Ez ugyan egybevág a fenti MacRumors megfigyeléssel, de garanciát nem jelent. Egy ilyen bevezetést mindig hatalmas háttérmunka előz meg, egy csomó titoktartási nyilatkozattal, így akkor sem írhatnánk hivatalosan róla semmit, ha tudnánk. Azt sem tudjuk, hogy más bankok egyáltalán kapcsolatban állnak-e az Apple-lel ez ügyben. Ha van róla infótok, mert kérdeztétek korábban a bankotok és kaptatok választ, osszátok meg velünk a hozzászólások között!

Amit tudunk, hogy Tim Cook március végén lenyilatkozta: 2019 végére 40 országban szeretné elérhetővé tenni az Apple Pay-t. Mi pedig csak reméljük, hogy Magyarország is minél hamarabb a listán lesz. Ha megvalósul, idén már csak LTE-s Apple Watch-ot és magyar Sirit kérünk!