A Google-nek sem kegyelmezett az Apple, jött a tiltás

Hiába kért bocsánatot a Google a visszaélései miatt, a vállalatok következetes nevelésének érdekében az Apple őket is kitiltotta. Majd leült megbeszélni a történteket és megbocsátott mindenkinek.

Az éppen zajló Google, Facebook, Apple feszülésekből filmet lehetne forgatni. Van itt minden, ami egy klasszikus spanyol drámához kellhet: könyörület, megbocsátás, harag, ármány. És, ahogy a filmekben, úgy itt is érvényes: minden jó, ha a vége jó.

Tegnap előtt robbant ki az ügy, hogy a Facebook – és mint utólag kiderült más vállalatok is – visszaélnek az Apple Developer Enterprise Programja által nyújtott lehetőségekkel és a csak belsős célra felhasználható alkalmazásaikat a felhasználókhoz juttatják.

És ez még csak a kisebbik baj lett volna, de kiderült, hogy mindezt azért teszik, hogy megkerüljék az App Store irányelveit, és olyan felhasználói adatokat gyűjtsenek (akár üzenetek, fényképek, videók és böngészési előzmények formájában), amiket az Apple soha nem hagyott volna a felhasználói védelmének érdekében.

A Facebookot az Apple azzal a lendülettel penderítette is ki a programból, gyakorlatilag teljesen befagyasztva ezzel a Messenger, a Facebook és a WhatsApp belső tesztelésének, így fejlesztésének is a lehetőségét. A Google látva, hogy nem lesz ez így jó már önként adta fel magát, leállította az adatgyűjtő programját és bocsánatot kért az Apple-től, kegyelemben reménykedve.

Hiába, az Apple őket is kitiltotta a programból.

Ahogyan a Facebooknál, úgy a Google-nél is komoly fennakadásokat okozott a történet. Használhatatlanok lettek többek közt a Gmail, a Hangouts és a Google Maps belsős verziói, de leállt az alkalmazottak közlekedését intéző GBus app, de még a kávéautomaták alkalmazása is. Márpedig, ha a Szilícium-völgyben nincs pisztáciás frappé a pulykabacon mellé, akkor nincs munka se. Mégsem állatok dolgoznak ott, kérem.

A tiltások egyébként inkább csak jelzésértékű izmozások voltak. Az Apple leült tárgyalni a Facebookkal és a Google-lel is, elmondta nekik, hogy „ejnye-bejnye, a belsős appok azért belsős appok, hogy ti használjátok, ne a felhasználók, és lehetőleg ne lopjatok adatokat a usereinktől.“ Miután pedig mindkét vállalat cserkészbecsületét adta, hogy nem lesz többet ilyen, az Apple visszaadta nekik a jogosultságokat.

Az egész történet legizgalmasabb része is talán ez a hatalmi játék volt számunkra. Az Apple-nek most kiváló alkalma adódott, hogy jelezze, nem érdemes packázni vele, mert egyetlen mozdulattal komoly fennakadásokat tudni okozni még akkor is, ha a cégéren az áll, hogy Facebook vagy Google.

Ráadásul itt még nem is biztos, hogy megálla történet. Egy iOS fejlesztő ugyanis felfedezte, hogy az Amazon, a DoorDash és a Sonos is hasonló trükkökkel élt (és ki tudja még hányan). Az Apple most tehát, ha akarja, a fél völgyet be tudja fenyíteni. Erre valószínűleg egyébként nyilvánosan nem kerül már sor, a példát már statuálták, éppen elég ennyi.

Forrás: The Verge