Az Apple a következő 10 évben nullára redukálja szén-dioxid kibocsátását.

A vállalati kibocsátások szempontjából már ma is karbon-semleges cég a tervek szerint 2030-ig az ellátási láncában és a termékeiben is teljes mértékben CO2 semleges lesz. Ezzel pedig az IPCC által kitűzött céldátum előtt 20 évvel nullára csökkenti működésének karbon lábnyomát.

Az Apple nemrég bemutatott terve alapján 2030-ra teljes üzleti tevékenységében, így gyártási-ellátási láncában és a termék életciklusában is karbon-semlegessé válik. Ugyan a vállalati kibocsátások szempontjából már ma is karbon-semleges a cég működése, azonban ez az új elkötelezettség azt jelenti, hogy 2030-ra minden eladott Apple eszköz éghajlati hatása nulla lesz.

"A vállalatoknak komoly lehetőségeik vannak a fenntarthatóbb jövő építésében, mely közös érdekünk hiszen mind egy bolygón osztozunk." - mondta Tim Cook, az Apple vezérigazgatója a témában. „Az újítások, melyek a környezettudatoság felé vezető utunkat övezik, nem csak a bolygóra vannak pozitív hatással. Ezek az újítások segítették elő, hogy a termékeinket energiatakarékosabbá tegyük, és hogy új tiszta energiaforrásokat mutassunk meg az egész világnak. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem a jövőbeli fejlődésünk, a munkahelyteremtés és a tartós gazdasági növekedés új korszakának is alapját képezheti. A karbon-semlegesség iránti elkötelezettségünkkel pedig reméljük, hogy sikerül másokat is cselekvésre ösztönöznünk, ezáltal még nagyobb változást elérve.”

Az Apple részletesen ismertette CO2-semlegessé válásának lépéseit, illetve egy példatervezettel is készült más vállalatok számára, hiszen minden iparág igyekszik csökkenteni az éghajlatváltozásra gyakorolt hatását. A cég a nemrég kiadott 2020-as környezetvédelmi jelentésében részletezte, hogy 2030-ig miként tervezi 75% -kal csökkenteni a kibocsátását, miközben innovatív szén-dioxid-eltávolító megoldásokat fejleszt a lábnyomának fennmaradó 25% -ára.

Ezen erőfeszítések támogatására az Apple létrehozott egy Hatás-gyorsító alapot is, amely az olyan kisebbségi tulajdonban lévő vállalkozásokba történő befektetésekre összpontosít majd, amelyek pozitív eredményeket érnek el az ellátási láncban és olyan közösségekben, amelyeket aránytalanul nagy mértékben érintenek a környezeti veszélyek. Ez a gyorsító része az Apple nemrégiben bejelentett 100 millió dolláros Faji Egyenlőség és Igazságszolgáltatás Kezdeményezésének, amely az oktatásra, a gazdasági egyenlőségre és a büntető igazságszolgáltatás reformjára összpontosít.

„Büszkék vagyunk a környezettudatosság felé vezető eddigi utunkra és az ambiciózus ütemtervünkre, amit magunk elé kitűztünk” - mondta Lisa Jackson, az Apple környezetvédelmi, politikai és társadalmi kezdeményezésekért felelős alelnöke. „A szisztematikus rasszizmus és az éghajlatváltozás nem különálló kérdések, és nem fognak különálló megoldásokat elfogadni. Most generációs lehetőségünk van egy zöldebb és igazságosabb gazdaság felépítésére, amelyben teljesen új iparágakat fejlesztünk azzal a céllal, hogy a következő generációnak egy olyan bolygót adjunk tovább, melyen érdemes élni."

Az Apple éghajlati akcióterve

Az Apple 10 éves ütemterve innovatív intézkedések sorozatával csökkenti majd a kibocsátást:

Alacsony karbon-kibocsátású terméktervezés: Az Apple továbbra is növeli az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és az újrahasznosított anyagok felhasználását a termékeiben, innovációkat kínál a termékek újrahasznosítása terén, illetve termékeit a lehető legenergiatakarékosabbra tervezi.

- Az Apple legújabb újrahasznosítási innovációja - egy robot, amelyet a cég csak „Dave”-nek hív – szétszereli az iPhone-ok Taptic Engine-jét, hogy növelje az olyan kulcsfontosságú anyagok visszanyerését, mint a ritkaföldfém mágnesek és a volfrám, miközben lehetővé teszi az acél visszanyerését is ezekből a komponensekből. Ez a robot lesz a következő állomás a „Daisy”-névre hallgató iPhone-bontó robot után.

- Az összes, az elmúlt évben kiadott iPhone, iPad, Mac és Apple Watch eszköz újrahasznosított tartalommal készült, beleértve a 100% -ban újrahasznosított ritkaföldfémeket is az iPhone Taptic Engine-jében – mely az első alkalom az Apple, illetve bármilyen okostelefon számára.

- Az Apple 2019-ben 4,3 millió tonnával csökkentette szénlábnyomát a termékek tervezése és újrahasznosított tartalmak használata révén. Emellett az elmúlt 11 évben az Apple 73 százalékkal csökkentette a termékfelhasználáshoz szükséges átlagos energiát.

Az energiahatákonyság növelése: Az Apple új módszereket fog keresni az energiafelhasználásának csökkentésére vállalati létesítményeiben, illetve elősegíti az ellátási lánc hasonló előrelépését.

- Az Apple-el folytatott új partnersége révén az USA – Kína Zöld Alap 100 millió dollárt fektet be az Apple beszállítóinak gyorsított energiahatékonysági projekjeibe.

- Az Apple beszállítói energiahatékonysági programjában részt vevő létesítmények száma 2019-ben 92-re nőtt; ezek a létesítmények több mint 779 000 tonnával csökkentették az ellátási lánc éves szén-dioxid kibocsájtását.

- Tavaly az Apple 600,000 négyzetkilóméter alapterületen fektetett be új vagy meglévő épületek energiahatékonyságának fejlesztésébe, ezáltal majdnem egyötödével csökkentve az áramszükségletét, és 27 millió dollárt takarított meg a cég számára.

Megújuló energiák: Az Apple a jövőben is 100 százalékban megújuló energiából fogja fedezni a tevékenységeit – nagyobb fókuszt helyezve az új projektek létrehozására és a teljes beszállítói lánc tiszta energiára történő átvezetésére.

- Az Apple több mint 70 beszállítója vállalta, hogy a jövőben 100%-ban megújuló energiát használ majd az Apple termékeinek előállításához - ez közel 8 gigawatt feletti kötelezettségvállalást jelent a termékek gyártásában. A vállalások teljesülése esetén ezek a beszállítók összesen évi 14,3 millió tonnával csökkentik majd a CO2 kibocsátásukat, ami olyan, mintha évente több mint 3 millió autót távolítanánk el az utakról.

- Az Arizonában, Oregonban és Illinois-ban nemrég befejezett projektjeinek köszönhetően az Apple megújuló energia kapacitása már meghaladja az 1 GW-ot - ami több mint 150 000 amerikai otthon éves energiaellátásának felel meg. Az Apple létesítményeiben használt megújuló energia több mint 80 százaléka olyan, az Apple által létrehozott projektekből származik, amelyek a közösségek és más vállalkozások javát szolgálják.

- Skandináviában az Apple a bolgyó egyik legnagyobb napelemfarmját építi, valamint két másik projekten is dolgozik, melyek a Fülöp-szigeteken és Thaiföldön élő kevésbé ellátott közösségek számára biztosítanak majd energiát.

Folyamat- és anyaginnovációk: Az Apple a termékekhez szükséges folyamatok és anyagok technológiai fejlesztése révén kívánja tovább csökkenteni kibocsátásait.

- Az Apple beruházásai és két alumíniumbeszállítójával való együttműködése révén támogatja az első szénmentes alumínium-olvasztási folyamat kifejlesztését.

- A cég bejelentette, hogy ennek az alumíniumnak az első adagját jelenleg a 16 hüvelykes MacBook Pro gyártásában tervezik használni.

- A beszállítói partnerségek révén az Apple 2019-ben több mint 242 000 tonnával csökkentette a fluor tartalmú gázok kibocsátását. A fluor tartalmú gázokat egyes elektronikai alkatrészek gyártásához használják és ezek légkörbe jutása is hozzájárulhat a globális felmelegedéshez.

Szén eltávolítása: Az Apple erdőkbe és más természet-alapú megoldásokba fektet a világ minden tájáról, hogy segítse a szén eltávolítását a légkörből.

- Az Apple bejelentette az első szén-dioxid-megoldási alapítványt, amely befektetési alapként szolgál majd az erdők és a természetes ökoszisztémák helyreállításához és védelméhez világszerte.

- A Conservation International-lel együttműködve a vállalat új projektekbe fog befektetni, a meglévő munkákból nyert tapasztalatokra építve, például a kenyai degradált szavannák és Kolumbia létfontosságú mangrove-ökoszisztémájának helyreállítása céljából. A mangrove nemcsak védi a partokat és segíti azoknak a közösségeknek a megélhetését, amelyekben nőnek, hanem tízszer annyi szént is tárolhatnak, mint a szárazföldi erdők.

- A Conservation Fund, a World Wildlife Fund és a Conservation International közreműködésével a vállalat több mint 1 millió hektárnyi erdőt és természeti területet védett meg Kínában, az Egyesült Államokban, Kolumbiában és Kenyában.

Az Apple kapcsolatba lép a kormányokkal, vállalkozásokkal, NGO-kal és a fogyasztókkal szerte a világon, hogy támogassa azokat a szabályozásokat, amelyek erősítik a környezetvédelmet és a tiszta energiára való áttérést, illetve amelyeket a vállalat a globális éghajlati fellépés létfontosságú elemének tekint. A társaság teljes terve és szénlábnyomának mérése megtalálható az apple.com/environment címen, a 2020-as környezetvédelmi jelentésben.