Az elmúlt hetekben több Androidos gyártó is kiadta a maga elképzelését a hajlítható telefonokról. Már jópár éve lehetett tudni, hogy előbb utóbb el fog jönni ez a pillanat, láttunk is már prototípusokat és koncepciókat. Idén azonban már nem csak laborokban és elméletben, hanem a felhasználók kezében is bemutatkoznak a termékek.
Eljutott tehát a technológia arra a szintre, hogy egy-egy gyártó már be mer állni mögé, ki merik adni a felhasználóiknak, vállalják a garanciát és egyéb kötelezettségeket rá. Magyarul bíznak benne annyira, hogy felteszik, nem rontani, hanem öregbíteni fogja az adott márka hírnevét.
A Foldable.News felkérte Roy Gilsing ipari formatervezőt, hogy készítsen pár koncepcióképet egy elméleti, hajlítható iPhone-ról. Ezek bemutatása mellett mi pedig ennek apropóján értekezünk egy sort arról, hogy hová helyezhető el az Apple ebben a feltörekvő trendben. Már ha nevezhetjük ezt annak.
Alapvetően ezzel kapcsolatban két kérdést lehet feltenni:
- Meg tudja-e csinálni az Apple?
- Meg akarja-e csinálni az Apple?
Kezdjük az elsővel. Hajlítható kijelzőt jelenlegi technológiai fejlettségünk mellett tömeggyártásban csak az OLED kijelzőtechnológiával lehet megvalósítani. Ez az Apple-nél aránylag új terep, ugyebár az iPhone X volt az első OLED-es iPhone. A panelek jelentős részét ráadásul a nagy rivális Samsungtól szerzik be, aminek egész egyszerűen az az oka, hogy ők a legjobbak ezen a területen.
Amíg tehát az Apple nem röffenti be a saját kijelzőgyárát, addig szinte biztos, hogy javarészt a Samsungtól kéne beszerezni a szükséges alkatrsézeket. Na most több elemző is úgy vélekedik, hogy a Samsungnak esze ágában sincs kiadni féltve örzött fejlesztésüket a konkurenciának. Ha valóban így van, akkor az Apple-nek egyetlen lehetősége, hogy „feltalálja magának“ a hajlítható kijelzőt és legyártatja azt a saját terveik mentén.
Az elég nyilvánvaló, hogy az Apple-nek van akkora kapacitása pénz és mérnökügyileg is, hogy ezt meg tudják csinálni záros határidőn belül (ha nem tették volna már meg egy ideje). A technológia tehát aligha jelenthet akadályt egy akkora válallatnál, mint az Apple. Ezzel pedig meg is érkeztünk a másik kérdéshez, azaz, hogy akarja-e egyáltalán.
Nos, az biztos, hogy eljátszottak a gondolattal, hiszen nem is egy szabadalmat adtak már be ezügyben. Feltehető az is, hogy valamelyik eldugott részlegnek prototípusai is vannak. Ez önmagában azonban még nem jelent semmit, azon fekül, hogy mindenféle lehetséges fejlesztési iránnyal eljátszanak.
Az Apple hozzáállása az ehhez hasonló új technológiákat illetően vegyes képet mutat. Egyfelől erősen innovatív attitűd jellemzi őket. Az iPhone-tól kezdve az Apple Watch-on át a Face ID-ig csupa olyan termékkel és technológiával van kikövezve a vállalat történelme, ami a maga nemében, formájában és idejében vadabb újdonságnak számított.
Másfelől viszont bizonyos esetekben meglehetősen konzervatívan viszonyulnak berobbanó (vagy legalábbis annak látszó) technológiákhoz. Hogy ne menjünk messzire, ott van példának maga az OLED. Vajon mi az a különbség, ami miatt egy Face ID-be beleálltak, de egy OLED-be nem?
Az OLED-es iPhone késleltetett piacra lépésének több oka is volt. Ezek közül az egyik legnyomósabb, hogy az Apple szerint korábban a technológia nem járt azon a szinten, amivel az Apple minőségi elvárásait meg lehetett volna ütni. Gondoljunk itt a beégésekre, pixelhibákra és egyéb megkötésekre.
Akár elfogadjuk ezt, akár nem, az világosan látszik, hogy az Apple a „nem elsők, hanem a legjobbak elv alapján“ egyszer már bevállalata, hogy később szálljon be egy versenyszámba, mint a többiek.
Úgy tűnik tehát, hogy az Apple aszerint tesz különbséget technológia és technológia közt, hogy mennyire biztos benne, hogy az kelleni fog a felhasználóinak. A Face ID-be azért álltak bele, mert szentül meg voltak róla győződve, hogy az már a kiadás első pillanatában jobb lesz, mint a Touch ID. Az OLED-be meg azért nem, mert akkor úgy látták, hogy az IPS technológia az adott pillanatban jobb, és az OLED-re váltással nem előre lépnének, hanem maximum is csak más helyeken kötnének kompromisszumot.
Persze ez nem azt jelenti, hogy vakon mentek a fejük után. Folyamatosan figyelték a piacot, az igényeket és a technológia fejlettségi állapotát, majd amikor úgy látták jónak, akkor beszálltak ők is. Ez az Apple stratégiája, ami az esetek többségében működni is szokott.
Az Androidos gyártóknál meg más (nem rosszabb, csak más) stratégiák dominálnak. Ők inkább eljátszanak kétes kimenetelű technológiákkal is. Tablet-laptop hibridek, telefon-tablet hibridek (tegye fel a kezét, akinek hozzám hasonlóan volt ASUS PadFone-ja), fényképezőgép-telefon hibridek, körbetekerhető laptopok és még sorolhatnánk. Aztán ezeknek egy rész vagy bejön, vagy mennek a süllyesztőbe.
Az Apple legértékesebb tulajdona a márkanév, amihez a megbízható, következetes, elegáns, luxus és hasonló jelzők tapadtak az évek során. Ezt pedig nem fogják kockára tenni egy olyan technológiával, ami ugyan lehet, hogy később befut, de az is simám lehet, hogy kudarcra van ítélve. Majd ha kellően kiforr a történet, és a felhasználók jövőre és azután is csak ilyen készülékekre áhítoznak majd, akkor biztosan beszállnak majd. Korábban aligha.
Ne felejtsük el azt sem, hogy nem csak hardverre, hanem szoftverre is szükség van ahhoz, hogy a hajlításnak tényleg legyen értelme. Márpedig hiába adott az iOS telefonos és tabletes változata, nem biztos, hogy a kettő közti másodpercenkénti váltásra is fel vannak készítve a rendszerek. De külföldi kritikusok véleménye alapján ez a problma adott a most bemutatott termékeknél is. Oké, hogy van kész hardver, de vajon mennyire van hozzá kész szoftver?
Nos, az idő minden kérdésre választ ad majd. Egyre viszont a nyukunkat tennénk: bő másfél évig még egész biztosan nem lesz hajlítható iPhone. De legvalószínűbbnek mi azt mondanánk, hogy egyáltalán nem lesz soha. És ez nem is biztos, hogy baj.
Ti mit gondoltok? Szerintetek van értelem a hajlítható telefonoknak jelenlegi formájukban? Kéne hajlítható iPhone?
