Hogyan működik a gyorstöltés az Apple Watchoknál?

Sok felhasználó nem is tudja, hogy az Apple Watchoknál rendelkezésre áll gyorstöltési lehetőség. Mutatjuk, hogy mire van szükség ennek kihasználásához.

Sok felhasználó nem is tudja, hogy az Apple Watchok már több generáció óta támogatják a gyorstöltést: a Series 7, a Series 8 és a Series 9 mellett az Ultra és az Ultra 2 is rendkívül gyorsan feltölthető, elméletben 45 perc alatt 0-ról 80%-ra tudjuk tölteni az akkumulátort. Ehhez mindenek előtt megfelelő kábelre van szükség, amelyből gyári is létezik: a sima kábeltől könnyedén megkülönböztethető, a mágneses rész körüli borítás alumíniumból készült, nem pedig műanyag. Ez a kábel van a fent felsorolt modellek dobozában is, de külön is megvásárolható, ha valaki esetleg a több helyen is töltené az óráját, de nem szeretné a kábelt hurcolászni. Ezen kívül megfelelő adaptert kell használni: a hivatalos dokumentációk szerint minden 5 Wattot elérő teljesítményű kiegészítő lehetővé teszi a gyorstöltést, az Apple adapterek között pedig ugye 18, 20, 29, 30, 61, 87 és 96 Watt teljesítményűek is találhatók, ezek mindegyike megfelel a célnak, magyarán nyugodtan lehet az iPad vagy Mac mellé csomagolt C-típusú USB-s töltőfejet használni. Ugyanígy működnek az iSTYLE saját márkás PD USB-C töltői is. Fontos tudni, hogy sem a MagSafe Duo, sem a Magnetic Charging Dock kiegészítők nem teszik lehetővé a gyorstöltést. 

iSTYLE – 20 wattos PD USB-C fali töltőadapter
iSTYLE – 20 wattos PD USB-C fali töltőadapter
9 990 Ft

Készleten

Aki tehát szeretné gyorsabban tölteni az Apple okosóráját, ellenőrizze, hogy legalább 7. generációs modellel rendelkezik-e, megfelelő kábelt használ-e, illetve ne a fiók alján talált USB-s töltőfejjel próbálkozzon. Az eszközüket éjjelente töltő felhasználók számára viszont a gyorstöltés kevésbé releváns, ők nyugodtan válogathatnak több eszköz egyidejű töltésére alkalmas, 3 az 1-ben típusú dokkolók közül, amelyek segítségével az iPhone-ok, AirPodsok és Apple Watchok kényelmesen és elegánsan tölthetők.