Megérkezett az iOS 12.3!

A frissítés leginkább a TV appot és az AirPlay 2 támogatást érinti, valamint néhány javítást és egyéb újítást is tartalmaz.

Az iOS 12 annak ellenére, hogy egy szándékosan visszafogottabb frissítés lett, mégis számos izgalmas újdonságot hozott magával. A teljesség igénye nélkül ide sorolhatók a régebbi készülékek látványos teljesítményfokozása, az új kiterjesztett valóság funkciók, az átgondolt felülettel érkező gyári alkalmazások, a Digital Health statisztikái, a FaceTime fejlesztések, a csoportos értesítések vagy a Fotók alkalmazás új, intelligens algoritmusai.

Az Apple kiadta a 2018 szeptemberében bevezetett iOS 12 harmadik nagy verzióját. A hírnek elsősorban azok a TV tulajdonosok örülhetnek, akik készüléke támogatja az AirPlay 2-t.

Az AirPlay az Apple vezeték nélküli streaming technológiája, mely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy médiatartalamakat varázsolhassanak át a készülékükről Apple TV-re vagy más támogatott kiegészítőkre. iPhone-odról például egyszerűen és könnyedén, vezetékek nélkül sugározhatsz vele zenét a hangszóróidra.

Korábban már részletesen írtunk is arról, miért előnyösebb a második generáció, ahogy arról is, hogy januárra kezdve egyre több új okostévébe kerül integrálásra a funkció.

Az Apple a következőt írja a frissítésről:

Az iOS 12.3 támogatja az AirPlay 2-kompatibilis televíziókat, és tartalmazza az Apple TV újratervezett verzióját. Ez a frissítés hibajavításokat és fejlesztéseket is tartalmaz.

AirPlay 2

  • Az AirPlay 2 már támogatja a videók, fotók, zene és egyéb tartalmak iPhone-ról és iPadről közvetlenül az AirPlay 2-kompatibilis okostelevízióra való megosztását
  • Az egykoppintásos lejátszás az idő vagy hely alapján automatikusan lejátssza a kiválasztott tv-műsort vagy filmet a legutóbb használt képernyőn
  • A filmek és tv-műsorok nézéséhez használható Siri-javaslatok most már tartalmazzák az AirPlayt
  • Az intelligens javaslatok az eszközön vannak előállítva, így a személyes információk nem szivárognak ki

Apple TV alkalmazás

  • Az Apple TV alkalmazás teljesen megújult kialakítása szakértők által válogatott gyűjteményeket és személyre szabott javaslatokat kínál
  • Akár 6 hozzátartozójával is megoszthatja hozzáférését az Apple TV csatornákhoz, új alkalmazások telepítése vagy fiókadatainak megosztása nélkül
  • Az újonnan megjelenő filmek megvásárolhatók vagy kölcsönözhetők az Apple TV alkalmazásban, többek közt egy több mint 100 000 filmből álló katalógus, valamint a 4K HDR tartalmak legnagyobb választéka
  • Az Apple TV alkalmazás most már képes intelligensen javaslatot tenni a közelben lévő legvalószínűbb Apple TV-ken vagy AirPlay 2-kompatibilis televíziókon való lejátszásra

Ez a frissítés hibajavításokat és fejlesztéseket is tartalmaz. A frissítés tartalma:

  • Az Apple Music Önnek lapja most már naponta többször van frissítve zenejavaslatokkal az Ön által kedvelt műfajok, előadók és hangulatok alapján
  • Elhárítja az Apple TV Remote működését gátló hibákat, így már újra leállíthatók, folytathatók és állíthatók a hangerők a támogatott vevőkészülékeken
  • Megold egy problémát, amely miatt a Wi-Fi-hívások megszakadhattak
  • Kijavít egy problémát, amely miatt előfordulhatott, a csatlakoztatott iPhone dalinformációi nem jelentek meg az autó kijelzőjén

Bár a frissítés nem jár adatvesztéssel, azért tegyük meg magunknak azt a szívességet, hogy nem bízzuk magunkat a véletlenre, és készítünk egy biztonsági mentést az iPhone-unk vagy iPadünk tartalmáról. Készíthetünk teljes biztonsági mentést az iCloud-tárhelyünkbe, vagy számítógépünkre az iTunes segítségével. Szorgalmasaknak mindkettő ér.

Az iOS 12 az alábbi készülékekkel kompatibilis: iPhone 5s, iPhone 6, iPhone 6 Plus, iPhone 6s, iPhone 6s Plus, iPhone SE, iPhone 7, iPhone 7 Plus, iPhone 8, iPhone 8 Plus, iPhone X, iPhone XS, iPhone XS Max, iPhone XR, iPad 5.gen, iPad mini 2, iPad mini 3, iPad mini 4, iPad Air, iPad Air 2, iPad (5. gen), iPad (6. gen), iPad Pro 9,7″, iPad Pro 10,5″, iPad Pro 12,9″ (1. gen) és iPad Pro 12,9″ (2. gen), iPod touch (6. gen)

Az iOS frissítése mellett, megjelent a watchOS 5.2.1-es verziója, még több európai ország számára elhozva az EKG-funkciót, a tvOS 12.3 és a macOS 10.14.5 is lassan gurul ki az országokba.