Gyerekkorunk óta tudjuk, hogy a fogmosás mennyire fontos. Erre a legtöbb ember figyelmét valószínűleg felhívták a szülei, a nagyszülei, szó esett róla az óvodákban, az iskolákban, illetve természetesen a fogorvosoknál is. Ettől függetlenül a szakemberek egy része hangsúlyozza, hogy sok ember nem jól mossa a fogát, nem csak az időtartammal, hanem a technikával is lehetnek gondok. Ez utóbbi problémát az elektromos fogkefék próbálják orvosolni, meglepően régóta: az első hagyományos fogkefék az 1700-as években jelentek meg, az első elektromost pedig 1939-ben tervezték meg a Broxo számára Svájcban, de tömegekhez csak a Squibb and Son Pharmaceuticals által készített Broxodent jutott el 1960-ban. Az Amerikai Fogorvosok Szövetsége (ADA) már 1964-ben hatékony eszközként ismerte el a GE közen piacra került elektromos fogkeféjét, ezt követően pedig évtizedek teltek el viszonylag eseménytelenül: csak az 1990-es években jöttek a jól ismert forgófejű megoldások, majd a 3D-technológia, 2005-ben pedig az Oral-B Triumph, túlnyomóan ma is ezekkel találkozhatunk a boltok polcain. Pedig 1992-ben történt valami, aminek talán nagyobb jelentősége volt a fogápolásra, mint az előzőekben felsoroltaknak: ekkor jelent meg és kapott engedélyt az első szónikus fogkefe, a később Ultrasonex névre átkeresztelt Ultima. Viszont a tömeges terjedéshez a Xiaomi és az Oclean nevű cégekre kellett várni: a Xiaomira azért, mert ők dobták először piacra elérhető áron a megoldásaikat, a 2016-ban alapított Ocleanre pedig azért, mert többek között ők tökéletesítették a technológiát, miközben az áraik sem szálltak el.
A fogápolás kapcsán három dologra kell figyelni: hogyan távolíthatjuk el a lerakodótt lepedéket, hogyan óvhatjuk meg a fogínyünket, illetve hogyan tehetjük fehérebbé a fogainkat. Az elektromos megoldásoknál három irány van, a hagyományos elektromos fogkefék jellemzően forgó fejjel rendelkeznek, és mechanikai úton, a sörtékkel történő súrolással tisztítják a fogainkat. A kevésbé szofisztikált megoldások sajnos túl erősek tudnak lenni, így károsíthatják a fogínyünket, de természetesen az ezt a megoldást használó termékek között is vannak nagyon jók. Léteznek ultrahangos fogkefék is, amelyek használatához speciális fogkrém szükséges, a tisztítás az ebben az ultrahang hatására létrejövő légboborékok segítségévle, tehát nem mechanikus úton történik. És vannak a szónikus fogkefék, amelyeknél a fej és az azon található sörték rezegnek, jellemzően percenként 30 000-szer, szemben a forgófejes megoldások 4-8000-s értékével. Bemutatónk tárgya is egy szónikus fogkefe, méghozzá az általunk látottak közül az egyik legjobb, amivel kapcsolatban az a tény önmagában árulkodó, hogy percenként akár 84 000-szer is tud rezegni.
A technológia világában persze a gyártók sokszor dobálóznak a számokkal, de az Oclean újdonságát mi tényleg jobbnak érezzük, mint az általunk korábban használat megoldásokat. Egyszerűen jobban tisztít, minden fogmosás után olyan érzést hagy maga után, mintha most léptünk volna ki a fogorvostól egy fogpolírozás után. Egy belépőszintű megoldáshoz képest hasonló a különbség, mint amikor valaki hagyományos fogkeféről vált szónikusra, szóval a nap végén mi elhisszük, hogy a Maglev 3.0 Performance névre keresztelt motor tényleg jobb, mint az átlag. A körítés kapcsán pedig viszont nem kell szubjektív véleményt megfoglamaznunk, amit kapunk, az zseniális: a fogkeféhez három fej jár, egy Ultra Clean nevű hagyományos, egy fehérítős és egy ínykímélő, ezek segítségével az első pótfejrendelés előtt mindenki meg tudja találni a számára megfelelőt. Van továbbá egy hagyományos USB-csatlakozós töltőállvány, ami nagyon jól néz ki, viszont rendkívül könnyű is, így a fogkefe kivétele kétkezes mutatvány, ez talán az egyetlen negatívum, amit a termék kapcsán el tudunk mondani. Van továbbá egy ragasztószalaggal falra rögzíthető mágneses tartó, ami egy rendkívül high-tech és látványos kiegészítő, elsősorban azok fogják használni, akik valamiért nem tudják vagy akarják a töltőben tárolni a fogkefét. Van továbbá egy elegáns és igényes tok, amely színében passzol a fekete vagy zöld fogkeféhez, és tartalmaz helyet a fejeknek is. Maga az eszköz minőségi, jó anyagokból készült, kiválóan van összerakva, fejjel együtt mindössze 111 grammot nyom a mérlegen, tehát gyermekek is kényelmesen tudják használni.
A tisztító hatással tehát maximálisan meg voltunk elégedve a használat során, de hiába jó egy fogkefe, ha nem megfelelően használjuk, az Oclean X Ultra S pedig ebben is nagyon erős. A testvérmodellekhez hasonlóan van rajta egy színes érintőkijelző, amelynek pontos mérete és felbontása ismeretlen, de elég jó minőségű ahhoz, hogy a menürendszeren túl érdemi információkat is meg tudjon jeleníteni a fogmosásunk hatékonyságáról. Ez pedig jó, mert akármilyen szuper is az Androidra és iOS-re egyaránt elérhető mobilos alkalmazás, a realitás azért az, hogy nem mindenki akarja a fogmosásokhoz a telefonját is megával vinni. Épp ezért jól jön, hogy a fogmosás után maga a fogkefe írja ki, hogy egy 100-as skálán mennyire volt hatékony a fogmosásunk, illetve vizuálisan is mutatja, hogy melyik oldalt hanyagoltuk el. Mindezt persze az appban részletesen is meg tudjuk nézni, egy 3D-ben mozgatható kép segítségével, plusz van egy grafikon, ahol a nyomás erősségét nézhetjük vissza, külön kiemelve, hogy előfordult-e, hogy túlságosan rányomtuk a fogainkra a fogkefét. A fogmosások során gyűlő adatmennyiséget pedig mindenféle grafikonon, nagyobb időbontásokban is visszanézhetjük, tehát kapunk visszaigazolást arról, hogy javult-e a technikánk, plusz adott az Apple Health támogatás is, tehát az adatokat át lehet emelni az Apple-ökoszisztémába. Az első használat során egyébként érdemes végigcsinálni a számítógépepes játékokban lévőhöz hasonló tutorialt, ami megtanít rendesen fogat mosni.
Mivel egy prémium kategóriás termékről van szó, van benne WiFi is, tehát a fogmosási adatok feltöltéséhez nincs szükségünk a telefonra és Bluetooth kapcsolatra, fogmosás után minden ott van a felhőben. Szintén fontos szempont, hogy az üzemidő kiemelkedő, akár 40 napig is használhatjuk töltés nélkül az eszközt (bár ha valaki ilyen sokáig utazik el, azért vigyen töltőt), illetve a fejlett energiafogyasztásnak köszönhetően a merülőfélben lévő akkumulátornál sem kell attól tartanunk, hogy csökkenne a motor teljesítménye. Módokból végtelen típus van, az alkalmazásban ezeket kedvünk szerint paraméterezhetjük, de a használathoz itt sincs szükség a telefonunkra, a fogkefe érintőkijelzőjén kiválaszthatjuk az általunk kedvelt módot, illetve az erősséget is állíthatjuk. Az egyetlen hiányosság a felhasználókezelés, tehát ha a családban többen is használják a fogkefét, mindenkinek a fogmosási adatai egy felhasználói fiókra kerülnek majd. Vannak még jól hangzó kijelentések, pl. hogy mesterséges intelligencia dolgozza fel a fogmosási adatainkat, ebből a valóságban annyi a lényeg, hogy ha úgy állítjuk be, a beépített hangszórón keresztül maga az eszköz szól, ha oldalt kell váltanunk, vagy ha túl erősen nyomjuk rá a fejet a fogainkra, ínyünkre. Összességében tehát egy nagyon jó terméknek gondoljuk az Oclean X Ultra S-t, bátran merjük ajánlani nem csak azoknak, akik hagyományos fogkefét használnak, hanem azoknak is, akik belépőszintű elektromos megoldással tisztítanak, legyen szó forgófejes vagy szónikus megoldásról.