Tavasszal jöhet az iPhone SE 2

Új, ázsiai hírforrásokra hivatkozva több helyen is lejött a hír, miszerint az Apple tavasszal piacra dobhatja az iPhone SE második generációját.

A Nikkei szerint jövő év elején érkezhet hosszú ideje az Apple első kedvezőbb árú készüléke. A 2016-os SE anno 399 dolláros áron nyitott, most azonban nem neveztek meg árat az új generációhoz.

Az új modell mérete a 2017-es 4,7″-es iPhone 8-aséval megegyező lenne – állítja három forrás is. És a legtöbb alkatrésze ugyanaz lehet, mint az ez évi új iPhone-oké, azt leszámítva, hogy olcsóbb LCD kijelző kapnna benne helyet. Ez biztosítaná az Apple számára a jóval szerényebb árazás lehetőségét.

Az első 8-as méretű, olcsóbb iPhone pletykája nem újkeletű. Először az Economic Daily News hozta le a hírt még áprilisban. A 2020 eleji indulás mellett az LCD-kijelző már ott is benne volt a listában, azonban ők azt is tudni vélték, hogy az új készülékek nyák lapjai az idén bemutatásra kerülő A13-as processzor befogadására alkalmasak lennének, csak egylencsés kamera lenne a hátlapon és 128 GB-tól indulna a tárhelyek mérete.

A notch-ról, Face ID-ről vagy Touch ID-ről nem szólt még a fáma, de a 4,7″-es méret és iPhone 8-as hasonlat igencsak a vastagabb kávát és Touch ID-t sejteti. Ez egyben szintén segítené a költségek (és ez által az árak) alacsonyan tartását.

Először, amikor elolvastam ezt a hírt, azt mondtam, hogy nemár, megint? De, mire végig értem a “specifikáción”, igazából azt mondtam, hogy ha kéne vennem valamit, egy ilyet megfontolnék.

Nekem az XS is nagy, a kamerát nem használom ki, az OLED és LCD közti különbségtől nem emelkedik meg a pulzusom és én a Touch ID-t is folyamatosan visszasírom, sőt, még a káva sem zavart. Ha kapna egy tisztességesebb aksit, én pedig még mindig a 6-os iPhone-ommal nyomnám, simán cserélném rá a készülékem. Pláne, ha még az árcímkétől sem szaladna fel a szemöldököm a fejem tetejére.

Az más kérdés, hogy az Apple vajon tényleg behúzza-e ezt a lépést.

Forrás: Nikkei

Nektek kéne kisebb méretű készülék? Mi lenne az álom összetétel méretben és tudásban, ami a legjobban kiszolgálna titeket?