Túl a csúcson: iPhone 11 az XS Max után

Az egyik rossz szokásom az évenkénti telefoncsere. Az aktuális frissítésnél úgy döntöttem, hogy a tavalyi csúcsmodell után egy éles kanyart véve ezúttal az alapkiadásra váltok. Vajon hogyan állja meg a helyét az iPhone 11 a XS Max után?

Az elmúlt két évet egy iPhone X, majd egy XS Max elégedett tulajdonosaként húztam le. Ezalatt nem csak a Face ID-t, de az OLED kijelzőt és a rozsdamentes acél keretet is nagyon megkedveltem. Ugyanakkor már a tavalyi XR bemutatója óta érlelődött bennem a gondolat, hogy remekül meglennék az alapmodellel is. Az iPhone 11 nagylátószögű kameráját és az árcsökkenést látva idén már nem is haboztam, s az XS Maxtól elbúcsúzva az olcsóbb készülék mellett tettem le a voksom. Úgy gondoltuk, hogy ez a nem túl tipikus váltás érdekes lehet azoknak, akik kíváncsiak, hogy miként állja meg a helyét az iPhone 11 a drágább modellek felől nézve

OLED helyett LCD

A legfontosabb kérdés talán az, hogy nagyon fáj-e a 326 ppi-s LCD a 458 ppi-s OLED után? Erre pedig viszonylag egyszerű a válasz: nem. Két éven át használtam az Apple csúcskategóriás kijelzőit, de az LCD-re váltva mégsem támadt komoly hiányérzetem. Az XR-ba és a 11-be szerelt kijelző ugyanis egy kiváló megjelenítő, melyen remekül mutat nem csak az iOS, de a játékok, a videók, és a képek is. A színek egy leheletnyivel kevésbé élénkek, mint az OLED-en, fakóságról viszont nem beszélhetünk. Írhatnék róla oldalakat is, de mindenképp látni kell élőben, mert semmi köze ahhoz a borzalmas, elavult vacakhoz, aminek a katalógusadatok fotellovagjai szeretik beállítani.

Na és a káva? Személy szerint egyetértek a kávák üldözésével, mert elegánsabbnak találom a keskeny kereteket. Éppen ezért a X és a XS Max kecsesebb széleit megszokva húztam a szám a 11 markáns vonalain, de néhány nap után már fel sem tűnik a különbség. Valahol ugyanis azoknak van igazuk, akik szerint a szegélyek eltüntetésének egy ponton túl már nincs praktikus oka, hiszen használat közben magára a kijelzőre fókuszálunk. Annyi biztos, hogy az iPhone 11 még a hangsúlyosabb káváival is korszerű, all-screen(szerű) telefon hatását kelti, még ha tárgyként így nem is olyan letisztult, mint a csúcsmodellek.

Prémium Light?

Némi kompromisszumot igényelt az alumínium kerethez való visszatérés is. A X-el debütált rozsdamentes acél a XS Maxon is kiemelkedő minőségérzetet biztosított, amivel nem könnyű versenyezni. Ugyanakkor ez sem túl fájó pont, hiszen ettől még az iPhone 11-nél használt alumíniumnak sincs gagyi hatása. Kézbe véve az alapmodell is egy prémium készülék benyomását kelti, aminek tapintásán semmi sem árulkodik arról, hogy valójában egy jóárasított termék.

Amiről még le kellett mondanom, az a XS Max 6,5 hüvelykes kijelzője, mivel a 11 csak 6,1 hüvelyket tud felmutatni. Érdekes, de az eltérés alig észlelhető, amíg nem teszem őket egymás mellé. Ez leginkább azért van, mert az iPhone 11 már így is hatalmas megjelenítővel rendelkezik, amit kizárt, hogy bárki is kicsinek érezzen. Annyit pedig még nyertem is a dologgal, hogy akad néhány fogás, melyeknél az új készülék használata érezhetően kényelmesebb számomra (például az egykezes gépelés).

Olcsóbb hús sűrűbb lével

S ezzel a “komoly” hátrányok végére is értünk, mert az iPhone 11 egyébként számos területen többet nyújt, mint a tavalyi csúcsverzió. A frontkamera felbontása 7-ről 12 megapixelre ugrott, s már a 4K felvételeket is támogatja 60FPS mellett, no és megjelent az előlapról lőtt lassított videók lehetősége is. A fő kamerához kaptunk ügyesebb Smart HDR-t és éjszakai üzemmódot, a telefotó lencse helyére pedig egy nagylátószögű egység került (ami számomra egy hatalmas hurrá). Kompromisszumot csak a visszafogottabb (pontosan megfelezett) digitális zoom és az egyszerűbb képstabilizálás jelent. Fejlődött viszont a processzor, hiszen az iPhone 11 A13-as chipje 20% körüli teljesítménynövekedést ígér.

Ilyen felvételt eddig csak a panorámával lőhettem a Dunáról

Az üzemidőből ugyan csak egyetlen plusz órácskát varázsoltak a mérnökök, de ez sem rossz, hiszen már a Max is remekül bírta a terhelést. Ez nyilván nem reprezentatív, de az első teljes napomon 15 óra alatt mindössze 52%-ot merült az aksi úgy, hogy teszteltem az Arcade néhány játékát, fotóztam, képet és szöveget szerkesztettem, s mindezek mellett csináltam ugyanazokat a dolgokat is, amiket bármikor máskor (iMessage, Messenger, Safari, Instagram, stb). Maradjunk annyiban, hogy a következő évben sem én leszek az alacsony töltöttségű mód legaktívabb felhasználója.

A tapasztalatokat összegezve azt mondom, hogy ha választanom kellene egy akciós XS Max, és az iPhone 11 között, akkor az utóbbit vinném egy nagyobb tárhellyel. A kamera újításai, a megnövelt üzemidő, valamint az erősebb processzor számomra lényegesebbek, mint a vastag kávák, vagy az OLED előnyei. Az idei alapmodell egy kiváló telefon még akkor is, ha történetesen nem ez a kínálat legfelsőbb foka.