A sebesség önmagában nem sokat ér – ASUS AiProtection és kiberbiztonság

A mobileszközeinket nap mint nap használjuk személyes vagy éppen céges adatok kezelésére és elérésére, így az adatvédelem kiemelten fontos a felhasználóknak és a cégeknek egyaránt. Utána jártunk kiktől és hogyan érdemes védenünk adatainkat az otthoni hálózatunkon.

A COVID-19 világjárvány miatt egyre többen kényszerülnek otthon maradni és távolról dolgozni. A távoli munkára való hirtelen és váratlan átállás miatt pedig látványosan megnőttek a kiberkockázatok is, így utána jártunk miként növelhetjük adataink biztonságát az otthonról való munka közben.

Apropó otthoni munka és tanulás. Mondtuk már, hogy az iskolakezdésre hatalmas ASUS router akciókkal készültünk? Az alábbi linkre kattintva megnézhetitek ajánlatainkat és még a választásban is kaptok egy kis segítséget!

A korábbi ASUS router tesztünk alkalmával lehetőségünk adódott első kézből megvizsgálni a gyártó termékeinek biztonsági szolgáltatásait, azonban a sebesség hajszolása közben nem tudtunk kellő figyelmet szentelni ennek a témának. Úgy döntöttünk, hogy egy külön bejegyzést készítünk ennek a topiknak és részletesen bemutatjuk a hálózati védelem nehézségeit és a gyártó megoldásait. – Amennyiben nem olvastad a korábbi tesztünk, azt ide kattintva most megteheted.

Kiberbiztonság

A kiberbiztonság az adatok, a hálózatok és a számítógépek visszaélések elleni védelmének folyamatára és visszatérő gyakorlatára utal, legyen szó akár külső támadásokról, akár más fenyegetésekről. A védett adatok általában tartalmazzák az elérhetőségeket, a jelszavakat, a hitelkártyaszámokat, a bankszámla adatokat, az útlevél- és a vezetői engedélyek számát, a társadalombiztosítási számokat, az orvosi nyilvántartásokat és minden más, nem nyilvános információt.

Ezek a személyes adatok hihetetlenül értékesek. Ezt persze tudják a hackerek és a vállalkozások is, éppen ezért mindkettő nagy erőfeszítéseket tesz adataink összegyűjtésére – csak amíg egyikük ezt jogi és erkölcsi szempontokat figyelembe véve teszi, a másik nem.

Sajnos a technológiai és az adatgyűjtési gyakorlatok előrehaladtával azok a módszerek is fejlődnek, amelyeket a hackerek használnak az adataink ellopására. A hálózati biztonság, azon túl a kiberbiztonság legnagyobb kihívása tehát a biztonsági kockázatok állandóan változó jellegéből fakad. Földi halandóként szinte lehetetlen, hogy egymagunk lépést tartsunk ezekkel a folyamatosan változó kihívásokkal, így a legtöbb esetben átadjuk ezt a feladatot egy gyártónak vagy szolgáltatásnak. Ma már minden valamire való gyártó kiemelt figyelmet fordít az adatvédelemre és a hálózati eszközeinek szolgáltatására. Nekünk felhasználóknak csak annyi a dolgunk, hogy mérlegeljük az elérhető lehetőségeket és kiválasszuk a legmegfelelőbb, legbiztonságosabb opciót. A megfelelő online adatvédelem érdekében a következő nagyobb pontokra érdemes figyelnünk:

Hálózati védelemA hálózati védelem jelenti az egyik, ha nem a legfontosabb szintet adataink védelmében. Ez a szint védi például az otthoni hálózatunkat a nem kívánatos felhasználóktól, támadásoktól és behatolóktól. Az ASUS AiProtection névre hallgató megoldása például teljes körű, mindenre kiterjedő biztonságot nyújt a kezdeti beüzemeléstől a mindennapos használaton át, az esetleges fertőzések utáni blokkolást is beleértve.

Alkalmazás szintű védelemAz alkalmazások folyamatos frissítéseket és tesztelést igényelnek, hogy biztosan ellenálljanak a különféle külső támadásoknak. Érdemes ezért a készülékeinken automatikusra állítani az alkalmazások frissítését, hogy azok mindig naprakészek legyenek. Az is nagyon fontos, hogy honnan töltünk le és telepítünk alkalmazásokat az eszközeinkre. Az Apple például az App Store-ban elérhető alkalmazásokkal szemben kifejezetten magas elvásárokat támaszt az adatvédelem terén.

AdatvédelemA hálózaton és az alkalmazásainkban is tárolunk személyes adatokat, érzékeny információkat. Ezeknek az adatoknak a védelme kiemelten fontos a felhasználók számára, így érdemes körültekintően eljárnunk, amikor személyes adatainkat kezeljük vagy annak kezelésével megbízunk egy-egy alkalmazást.

Cloud védelem - Egyre több adatunkat tároljuk úgynevezett „felhő” alapú tárhelyeken. Ezeknek a 100%-ban online tárolt adatoknak a védelme pedig komoly nehézséget jelent.

Az iCloud például a felhasználók információinak védelme érdekében titkosítja ezeket az adatokat átvitel közben, titkosítva tárolja azokat az iCloudban, és biztonsági tokeneket használ a hitelesítéshez. Bizonyos információkhoz az Apple végponttól végpontig terjedő titkosítást is használ. Ez azt jelenti, hogy alapból csak a felhasználó fér hozzá ezekhez az információkhoz, és csak azokon az eszközökön, amelyeken bejelentkezett az iCloudba.

Végfelhasználói tájékozottság - Végül, de nem utolsó sorban érdemes megemlíteni a felhasználói tájékozottságot. Sok esetben már pár apróbb lépéssel is biztosítani tudjuk adataink biztonságát az eszközeinken és online egyaránt. Az olyan szokások, mint a gyakori jelszó csere, a több lépéses hitelesítés használata mind-mind fontos része a kiberbiztonságnak.

ASUS AiProtection = Egyszerű biztonságellenőrzés

Mivel mi most kifejezetten az ASUS router kínálatát vizsgáljuk, így nekünk a hálózati biztonság témaköre lesz igazán érdekes. A gyártó a kiberbiztonsággal kapcsolatos nehézségeket az AiProtection nevű szolgáltatásával igyekszik megoldani. Az ASUS AiProtectionnel akár néhány egyszerű lépésben elvégezhető a hálózatunk legfontosabb biztonsági beállításainak 14 pontos vizsgálata. Ha a szoftver bármelyik pontnál bizonytalanságot talál, akkor értékes tanácsokat ad a rendszer egyszerű kijavításához. Ez a biztonságellenőrzés pedig akár közvetlenül az ASUS Router alkalmazásból is elvégezhető!

ASUS - AiProtection

Az ASUS Router alkalmazás többek között figyeli a hálózati jelszó erősségét, felismeri a hálózatunkra kapcsolódott fertőzött eszközöket, valamint véd a sérülékenységek ellen és blokkolja a rosszindulatú webhelyeket is.

Az ASUS útválasztókba beépített behatolásvédelmi rendszer többpontos védelmet nyújt a hálózat minden csatlakoztatott eszköze számára és blokkolja a szokásos internetes támadásokat (zsarolóvírusokat, trójaikat és egyebeket). A rendszeres, automatikus és időérzékeny AiProtection frissítések pedig garantálják, hogy mindig naprakész legyen a védelem.

A rosszindulatú webhelyek általában úgy épülnek fel, hogy azok külsőre ne különbözzenek egy hagyományos weboldaltól, azonban az oldalon elrejtett kártevők böngészés közben titokban telepítik magukat az eszközeidre. Hogy aggodalom nélkül nézelődhess a weben, az ASUS AiProtection a Trend Micro hivatalos adatbázisában ellenőrzi a webhelyeket, hogy még azelőtt kizárhassa ezeket az ártalmas oldalakat, mielőtt azokra rálépnél.

A legerősebb védelem is tehetetlen, ha egy fertőzött gépet bejuttatunk a hálózatunkba. Az AiProtection fertőzött gépeket felismerő funkciója azonban azt is meg tudja akadályozni, hogy a rosszindulatú kiszolgáló hozzájuthasson a már fertőzött gépen található személyes adatokhoz.

Az AiProtection fejlesztésénél szinte mindenre gondoltak, a rendszer beállítása egy pillanat alatt elvégezhető, a biztonsági vizsgálat pedig minden sebezhetőségre rámutat a hálózatunkon, így azt még időben tudjuk orvosolni. Akár csak a teljesítmény terén, a hálózati védelmet tekintve is meggyőző az ASUS megoldása.

ASUS routerünk beállítása

Most, hogy átbeszéltük mi mindent nyújt az AiProtection számunkra, nézzük meg hogyan tudunk eljutni egy bontatlan új ASUS routertől a biztonságosan működő otthoni hálózatig.

1. Csatlakoztatsd az Ethernet és a tápkábelt, majd kapcsold be az új ASUS routered!
2. Töltsd le és indítsd el az ASUS router alkalmazást!
3. Válaszd ki a listából, milyen eszközzel rendelkezel!

4. Ezután az ASUS Router alkalmazás automatikusan végigkeresi a legközelebbi ASUS útválasztókat.
5. Állítsd be a hálózat/hálózatok nevét, illetve azok jelszavát!

6. Az alkalmazás beállítja és optimalizálja a hálózatod és jelez, amint elkészült.
7. Az új Wi-Fi hálózatod innentől már működik is, jöhetnek a biztonsági funkciók. Menj a beállítások fülre, majd válaszd ki az AiProtection menüpontot!

8. A kapcsoló átbillentésével kapcsold be az AiProtection-t! Kész is.
9. A hálózatod biztonsági vizsgálatát ezek után pedig a Settings / Diagnostics / Security Scan fül alatt tudod majd elvégezni.

Kiberbiztonsági tippek

A kiberfenyegetések akár Téged, mint egyéni fogyasztót és internethasználót is érinthetnek. A hálózati védelem önmagában nem képes minden kiberbiztonsági kockázatot lenullázni, így érdemes átnézni pár alapvető tudnivalót. Az alábbi tippek és szokások megismerésével és aktív használatával nagyban növelheted személyes adataid védelmét és nagy valószínűséggel elkerülheted a számítógépes támadásokat.

Váltogasd a jelszavakat!

Ha valaki ugyanazt a jelszót használja minden fontos fiókjához, az tulajdonképpen olyan mintha tartalék kulcsot hagyna a lakásának lábtörlője alatt. Egy nemrégiben elvégzett tanulmány szerint az adatsértések több mint 80%-a gyenge vagy ellopott jelszavaknak volt köszönhető. Még akkor is, ha egy üzleti vagy szoftverfiók nem igényel erős jelszót, mindig olyat érdemes választani, amely betűk, számok és szimbólumok keverékéből áll. Ezen felül érdemes rendszeresen megváltoztatni a fiókjaink jelszavát.

Ellenőrizd rendszeresen a bankszámláid.

Rendszeresen ellenőrizd a banki tranzakcióidat és értesítéseidet és ha bármi furcsaságot találsz jelentsd a gyanús tevékenységeket. Ezenkívül csak akkor add meg bankkártyaszámodat, ha nagyon muszáj, vagy használj eldobható bankkártyákat a netes vásárlásokhoz.

Legyél megfontolt online.

Figyeld az adathalász e-maileket vagy a törvénytelen letöltéseket. Ha egy link vagy webhely gyanúsnak tűnik, akkor valószínűleg az is. Figyeld a helyesírást és a nyelvtant, a gyanús URL-eket és a nem egyező e-mail címeket.

Rendszeresen készíts biztonsági másolatot az adataidról.

Ez a szokás jó mind a vállalkozások, mind a magánszemélyek számára – hiszen az adatok mindkét félnek egyaránt fontosak. Fontold meg a felhőalapú és a fizikai tárhelyekre, például a merevlemezre történő adatmentést.

A kibertámadások ijesztőek lehetnek, de a kiberbiztonságnak, mint témának, nem feltétlenül kell annak lennie. Elengedhetetlen a felkészültség különösen, ha nem csak a saját adatainkat kezeljük otthon.